magamról
írásaim
asztrológiai előrejelzések
olvasnivalók
kapcsolatfelvétel
köszönet

Miben más egy-egy élet?
Mások tiszteletben tartásában...

Mindenkinek a saját útját kell járni.
Mégis, ha valamit már megtapasztaltunk, s ennek a tapasztalatnak megfizettük árát, ösztönösen szeretnénk a szeretteinket megvédeni a fájdalomtól, csalódástól, minden áron segítenénk nekik.

Ha szülők vagyunk, akkor az is előfordul, hogy erőszakkal, tiltással próbáljuk meg védeni, óvni gyermekeinket, a társunkat hangos szóval akarjuk jobb belátásra bírni.
Igen, azért, mert mi már tudjuk.
Azt gondoljuk, hogy a legrövidebb, legfájdalommentesebb utat már mi tudjuk.
És lehet, hogy ez valóban így van.
A legjobb megoldás nálunk van.

Mégis - hiába tudjuk valaminek a megoldását, ha a másik még azt nem tapasztalta meg. A gondolat átadása még kevés a megéléséhez.
Nekünk is hiába mondták el az öregek a jó tanácsaikat, el kellett mennünk, meg kellett néznünk azt az utat, amit mi találtunk ki, hogy rájöjjünk, - az öregeknek igaza volt.
De úgy sem hisszük el, amíg nem ezt nem látjuk.

Ahogy – "Egy könyörületes személy, látva, hogyan küszködik egy pillangó, hogy kiszabadítsa magát a bábból, segíteni akart neki. Nagyon gyengéden kitágította a szálakat, kialakítva egy kijáratot. A pillangó kiszabadult, kibújt a bábból. Bizonytalanul bukdácsolt, de nem tudott repülni. Valamit ez a könyörületes személy nem tudott – és ez az, hogy csak a megszületés, kibújás küszködésén keresztül tudnak annyira megerősödni a szárnyak, hogy repülni lehessen velük. Megrövidített életét a pillangó a földön töltötte, sose ismerte meg a szabadságot, sosem élt igazán.

Ha én megpróbálok megváltoztatni valakit, akit szeretek, mivel úgy érzem, én tudom, milyennek kéne lennie, akkor egy nagyon értékes jogától fosztom meg, a jogától, hogy felelősséget vállaljon saját életéért, választásaiért, létformájáért.
Valahányszor ráerőltetem a kívánságomat vagy akaratomat, vagy megpróbálok hatalmat gyakorolni felette, megfosztom a fejlődés, érés teljes lehetőségétől. Az én birtoklási vágyammal korlátozom és keresztezem, teljesen mindegy, hogy jó szándékkal.

Korlátozni és ártani tudok legkedvesebb óvó cselekvésemmel, és túlzott figyelmem szavaknál ékesszólóbban tudja mondani a másik személynek: Te képtelen vagy magadra vigyázni, nekem kell törődnöm veled, rád vigyáznom, mert te az enyém vagy. Én vagyon érted felelős!

Ahogy tanulom és gyakorlom, egyre inkább azt tudom mondani annak, akit szeretek: Annyira szeretlek... hogy teljesen felszabadítalak, hogy egymás mellett sétáljunk örömben, bánatban.

Együtt fogok érezni veled, ha sírsz, de nem foglak kérni, hogy ne sírj. Mindig készen fogok állni, hogy veled legyek a bánatodban, magányodban, de nem fogom elvenni tőled.
Igyekezni fogok, hogy figyeljek a szavaidra, azok jelentésére, de nem ígérem, hogy mindig egyet fogok érteni veled.
Néha dühös leszek, és akkor ezt olyan nyíltan fogom neked megmondani, hogy ne kelljen a különbözőségeink miatt elutasítást vagy elidegenedést éreznem.

Nem tudok mindig veled lenni, nem hallom meg mindig, amit mondasz, mert van, amikor magamra kell figyeljek, magammal kell törődjek, és ilyenkor is olyan őszinte leszek veled, amilyen csak tudok.

Én ezt úgy hívom, hogy NYITOTT KÉZZEL SZERETNI.

Nem vagyok képes mindig távol tartani a kezemet a bábtól, de már egyre jobban megy."