magamról
írásaim
asztrológiai előrejelzések
olvasnivalók
kapcsolatfelvétel
köszönet

Miben más egy-egy élet?
A sajnálatban/önsajnálatban...

Gyakran beleesünk az önsajnálat csapdájába.
Ez egy menekülés. Könnyebb sajnáltatni magunkat, siratni a történteket, mint felelősséget vállalni, hogy "Nem véletlenül rendeződtek körém az események.
Valahol részese vagyok, valahol vágytam rá, hisz megjelent körülöttem."
Sajnálom magam, hogy elhagyott a társam, de a szabadságra én vágytam.
Sajnálom magam, hogy sokat kell dolgoznom, de a pénzre én vágyok.
Sajnálom magam, hogy nem vagyok vékonyabb, de én nem tudok lemondani a nagy evésekről
Szeretném a táppénzt, a rokkantaknak járó előnyöket, s csodálkozunk, ha betegek leszünk.

Az önsajnálat nem jár munkával. Felmentést kapunk általa. Kivonhatjuk magunkat a feladatok alól, kimondva vagy kimondatlanul, de küldjük az üzenetet, hogy "Mentsetek fel, van elég bajom, én szerencsétlen vagyok!"
S ezzel a gondolattal meg is teremtettük. A szavakkal meg is erősítjük, s a tetteinkkel ill. "nem tetteinkkel" nyomatékot adunk neki.
A gondolatnak, a szónak, a tettnek teremtő ereje van.
És körénk rendeződik az örömtelenség.

Nem az örömtelenségre vágyunk, de a Föld két-pólusú, s meg kell jelenni a fény mellett az árnyéknak, a jó rész mellett a nem szeretem résznek.
Az önsajnálat jó része, hogy nem kell megmozdulni, kényelmesen, lustán dagonyázhatunk bánatunkban, mások elvégzik a dolgot helyettünk, s még odafigyelést, s általa energiát is kapunk a környezetünktől. Egy darabig.

A szenvedő ember – ez egy "jó pozíció!" Sajnál az egész világ.
Vigyázzunk! Lefelé húzó erő!
Az öröm hiányzik belőle. A mosoly sugara, ami pedig felfelé visz.

Ugyanezt elmondhatjuk a sajnálatról is. Ha másokat sajnálunk.
A sajnálat is lefelé húzó erő.
A másik embert általa "lenyomjuk". Mert "szerencsétlen, kétbalkezes, nem sikerül neki, a Sors adta számára". NEM! Mindenki maga teremti életét, mert a lélek fejlődni akar. S a fejlődés csak a nehézségek megoldásán keresztül jöhet létre. Feladatok vannak, s ha azt nem sikerül megoldani először, majd sikerül másodszor!
Erőt adjunk a többieknek, ne sajnálatot! Mert a sajnálat nehéz "béklyó" a másik számára. Nem tudják, hogy a legrosszabb! Rájuk akasztjuk. Álságos. Nehéz belőle a kiút.
Sokan sajnálatot kérnek magukra. És meg is kapják.
És nem értik, hogy miért nem tudnak kilábalni a nehézségekből.

Ha sajnálatot adunk, ez bennünket is lefelé húz, s nem lesz erőnk segíteni a "bajba jutottnak". Pedig erőre, hitre, kitartásra, ötletességre van szükségünk, hogy tudjunk adni.
Át nem vállalhatjuk mások baját, de segíthetünk, könnyíthetünk rajtuk a hitünkkel, biztatásunkkal, szeretetünkkel.
Megszokásból, rosszul értelmezett emberségből szinte kötelezőnek érezzük a sajnálatot. Miért?
Adjunk inkább erőt, hogy sikerüljön neki. És sikerülni fog!