magamról
írásaim
asztrológiai előrejelzések
olvasnivalók
kapcsolatfelvétel
köszönet

Olvasnivalók

A teljesség igénye nélkül, esetenként a forrásanyag írójának megjelenítése nélkül kerültek/kerülnek fel erre az oldalra azok az írások, gondolatok, melyek engem megérintettek, melyek rám nagy hatással voltak, s amire szeretném a figyelmet felhívni, s megosztani mindenkivel.

Szívem tiszta szeretetével adom tovább. - Kérlek görgess lejjebb, az írás lent jelenik meg!

Egysoros gondolatok

A Szentlélek úgy jön el, hogy a lélek szentül...az által, hogy békül.

- Joós István -

Az élet útját járva egyik ajtó csukódik, másik nyílik.
A rituálék ebben segítenek - bezárnak egy ajtót, és kinyitnak egy másikat.
Aki pedig sosem zárja be az ajtót, az mindig kereszthuzatban áll.

- Kádár A. - Kerekes V. -

A mesélés/ olvasás megállítja az időt.
Mesélve gyerekeinknek osztatlan figyelmünket adjuk, a nyugodt, csendes, szeretetteljes légkört, melyben meg lehet pihenni, el lehet lazulni.
A mesemondás egy titkos kód a gyermek lelkéhez.

- Kádár A - Kerekes V. -

Az életben a valódi biztonság nem másmint az élet bizonytalanságának élvezete.

- Morgan Scott Peck -

A legragyogóbb csillagok mindig egy "fekete lyuk" szomszédságában léteznek.
A legerősebb fény mindig a legnagyobb sötétségből keletkezik.

- Bitsey Zsuzsa -

Csak azt bírjuk, miről, ha kell, le tudunk mondani.
Oly kincsnek, melyet nélkülözhetetlennek tartunk, nem urai, hanem szolgái vagyunk.

- Eötvös József -

Az öngyilkos olyan gyilkos, aki önmagában öli meg a többieket.

- Vavyan Fable -

ENNYIT tanultam:
Valamit mindenki tud;
Mindent senki sem.

- Fodor Ákos -

Az események utólag nem változtathatók meg, de az igen, ahogy ezeket értékeljük, elmeséljük.
Nem maguk az események, hanem eseményeknek tulajdonított jelentés irányija döntéseinket.
A gyermekkorunk és későbbi éveink nehéz, fájdalmas történéseit nem tudjuk megváltoztatni, de megváltoztathatunk egy sor olyan elképzelést, amelyek kényszerzubbonnyá váltak, és korlátozzák az életünket.

- Kádár A. - Kerekes V. -

Imádkozás, amikor te beszélsz Istennel, megérzéseid, amikor ő beszél hozzád.

- ismeretlen -

Egy csomó olyan dolog van, amit eldobhatnánk, ha nem félnénk attól, hogy valaki felveszi őket.

- Oscar Wilde -

Ha nem elég idős, hogy tudjon, akkor elég idős ahhoz, hogy tanuljon.

- Doktor Csont -

Kapaszkodókat gyártunk, s mire eszmélünk: kész is a ketrec.

- Fodor Ákos -

Mama azt mondta, hogy néha az embereknek az összes könnyüket el kell sírniuk azért, hogy a szívükben újra legyen elég hely a boldogságnak...

- Forrest Gump -

Nagyon nehéz úgy keresni, hogy nem tudod, mit keresel.

- Murakami Haruki -

Minden tanítás ott ér véget, hogy a csend az igazi tanító.

Mindnyájan ugyanazokat a színeket kapjuk, de hogy ki milyen képet fest belőlük, az rajtunk múlik.

- Pál Feri -

Ne beszélj többé arról, amid nincs, kezdd el használni, amid van.

- Bob Gass -

Néha minden csak akkor kezdődik el, ha csendben maradsz.

- A férfi fán terem c. film -

Nem volt még háború, amelyet a győztes is el ne veszített volna.

- Szepes Mária -

Nehéz dolog a helyes középutat eltalálni: a szívet megkeményíteni az életre, és puhán tartani a szeretetre.

- Jeremias Gotthelf -

A boldog nem bánt.
Aki bánt, nem boldog.

A mai embert abszolút nem érdekli, hogy érzelmi, indulati hullámzásai felett bármiféle kontrollt gyakorolhatna. Belső világunk hullámzását az „ilyen vagyok”, „ilyen a természetem” vállrándítással intézzük el.

A szellemileg ébredező emberben megszületik a vágy majd az erő a változásra, önmaga meghaladására.

- Bitsey Zsuzsa -

A négyzet a Föld ideája a felemelt Föld.
Az isteni törvény megbonthatatlan, szabályos rendjének értelme.
Az ősi misztikus jel a kör négyszögesítéséről semmi egyéb, mint az élet átalakítása és felemelés létté: a lélek istenülése.

- Hamvas Béla -

A tudós, legyen intellektusa bármilyen hatalmas erejű, intuitása nélkül csak annyit tárhat fel az anyag valóságából, amennyit a racionális világképe számára feldolgozhatóvá avat.
Ahogy Einstein olyan zseniálisan megérezte, az igazi kutatás akkor kezdődik majd, amikor ismét megszületik a tudomány és vallás szintézise.

- Bitsey Zsuzsa -

Aki kifelé néz, álmodik; aki befelé, felébred.

- Carl Jung -

Amikor egy húr megpendül, a rezgést továbbviszi. Ekkor, mint húr megszűnik létezni, de mint rezgés él tovább.

Ha belegondolunk, ahány ember, annyi húr, s megy tovább az élet, ha már nem is létezik.

"Amit erőltetni kell, azt nem kell erőltetni..."

Az erkölcsös élet nem a cselekedeteinknél kezdődik, hanem a gondolatainknál. Hiába ragaszkodsz az erkölcsös viselkedéshez, ha képzeletben erkölcstelen vagy.

Egy mosoly a legolcsóbb módja annak, hogy változtass a kinézeteden.

- Charles Gord -

Embernek lenni annyit jelent: emberré válni, és ez a lehető legmagasabb követelményeket állítja elénk.
Egy darunak önmagában semmi értelme nincs, feladatát csak akkor teljesíti, amikor terhet emel.

- Kurt Tepperwein -

Ha csupán kifinomult egoizmusbóltevékenykedünk, nem vagyunk többek szellemi napszámosoknál.
Ám ha szeretetből végezzük dolgunkat, mi leszünk maga az út.

- Kurt Tepperwein -

Jajj, hogy fájni az embereknek, ha ugyanúgy bánunk velük, mint ők velünk!

Kell, legyen olyan önmagán túlmutató célja az embernek, amiért érdemes reggel felkelni.

- Bányai Éva -

Középpontja van mindennek. Nem csak embernek és állatnak, de egy sejtnek, egy atomnak, egy hópehelynek, egy virágnak vagy hurrikánnak is. Sőt, még egy gondolatnak is „szíve” van, az is egy kavargó energiaspirál.

Mielőtt felfelé törnek, le kell ásniuk.
Minél magasabb épületet akarsz építeni annál mélyebbre...

Ha van egy célod azt meg kell alapozni...

Néhány embert nem lehet visszatartani attól, hogy a világ szénarakására vessék a „Jó” fáklyáját.

- Bert Hellinger -

Nem az a szabadság, hogy azt teheted, amit akarsz, hanem hogy nem kell megtenned, amit nem akarsz.

- Jean-Jacques Rousseau -

Valamennyi probléma csupán az élet által állított feladat, amely egyben ajándékot is rejt magában - egy felismerést. A probléma csupán a csomagolás, a felismerés az ajándék.

- Kurt Tepperwein -

A te éned és az én énem együtt: ÉNEK.

- Ismeretlen -

A csendes emberek mindig figyelő emberek.
A hallgató emberek mindig többet hallanak meg, mint a saját hangjuktól mámorosak.

- Szepes Mária -

A földi valóság célja megtanulni uralkodni az érzelmeinken anélkül, hogy elfojtanánk, vagy irányítanánk őket.

A gyenge bosszút áll, az erős megbocsát, az okos pedig nem is törődik vele.

- Ismeretlen -

A levegő tele van muzsikával... mindössze annyit kell tenned, hogy jó mélyeket lélegzel.

- Edward Elgar -

A madár nem a faágban bízik, amire rárepült, hanem saját szárnyaiban, ami felemeli őt, ha letörne az ág.

- Ismeretlen -

A múlt csak addig teher, amíg át nem alakítjuk. Most már értékes tapasztalat.
Értékes, mert azzá tettem, és megkerestem benne a lehetőségeket.
A lehetőségeket a fejlődésre, hogy több és jobb emberré váljak.

- Kocsis Gábor -

A sikernek ára van, nem titka.

- Hobo -

A teremtés titka az önfeláldozás.
Csak az tud teremteni, aki önmagát fel tudja áldozni.
Aki nem, az nincs teremtő helyzetben – de befogadó helyzetben sincs.

- Born Gergely -

A tudás legnagyobb ellensége, hanem a tudás illúziója.

- Stephen Hawking -

A világ számos problémája megszűnne, ha nem egymásról, hanem egymáshoz beszélnénk.

- Ismeretlen -

Ahol nincs kötelezettség, ott nincs jog, ahol pedig nincs rend, ott nincs szabadság sem.

- I. Károly -

Aki a haragját ráereszti valakire, az csak vesztes lehet.
Mert győz benne a gonoszság és valamiféle feketeség.
Eladja a lelkét egy pillanatra az ördögnek.

- Sóvári Mónika -

Akik a hegy tetején vannak, nem oda estek.

- Ismeretlen -

Amire vágyunk, ott van hiányunk.

- Ismeretlen -

Amit elveszítesz, arra nincs szükséged.

- Ismeretlen -

Az erő mögöttem hatalmasabb, mint az akadály előttem.

- Dr. Mayer Andrea -

Az okos ember tudja, hogy mit mondjon.
A bölcs ember tudja azt is, hogy mondja-e.

- Ismeretlen -

Az ősz egy második tavasz,
amikor minden levél virággá változik.

- Albert Camus -

Élj azzal, aki imádkozik, és te is imádkozni fogsz.
Élj azzal, aki énekel, és te is énekelni fogsz.

- Ismeretlen -

Ha gyorsan akarsz menni, menj egyedül.
Ha messzire akarsz jutni, menjetek együtt.

- Afrikai közmondás -

Légy alázatos a viselkedésedben és öltözhetsz olyan feltűnően, ahogy tetszik.

- Arab közmondás -

Meditálj minden nap 20 percet!
Kivéve, ha nagyon elfoglalt vagy – akkor egy órát.

- Zen közmondás -

Minél messzebbre nézel hátra, annál messzebbre látsz előre.

- Churchill -

Ne rohanj, és ne emészd magad, csak látogatóba jöttél ide!
Ezért állj meg és élvezd a virágok illatát!

- Ismeretlen -

Nem buktam el, csak találtam tízezer utat, ami nem járható.

- Thomas Alva Edison -

A figyelő fül oldja meg a mesélő nyelvét.

- Charlotte Bronte -

A magyar népművészet tele van ősképekkel.
Mikor a lány hímezte jegykendőjét, megkérdezték, hogy „miért vagy te annyira belemerülve a jegykendőbe?”
– Mert varrom magamhoz Mihályt. – válaszolta.

- Molnár V. József -

A mennyezet → nem plafon! A menny nyugalmat ad, mert a csillagok vannak rajta.

- Molnár V. József -

A Németországban utazgató angol sem várhatja el, hogy tökéletesen megértsék, ha makacsul csak angolul hajlandó beszélni.

Ugyanez igaz az ego és a tudattalan kapcsolattára.
Az ego gyakran úgy viselkedik, mint az angol, nem érti a tudattalan nyelvét - mely próbálja magát érzetekben, testben, történésekben kifejezni magát.

- Liz Greene -

A szeretet akarat nélkül szentimentalitás, az akarat szeretet nélkül pedig erőszak.

A zuhanó repülőn nincs ateista.

Apa mesét mond, anya énekel. Az ének kinyitja a lelket, szellőzik a lélek.

- Molnár V. József -

Az ásványvilág elementáljai magukra vállalták az állandó röghöz kötöttség, a teljes mozdulatlanság, kiszolgáltatottság, némaság állapotát, ezzel szabadon engedve az alakuló ember szellemi fejlődését.

- Bitsey Zsuzsa -

Az egyedüllét káprázata a belső bezártságból fakad.

- Bitsey Zsuzsa -

Az egyik legcsalókább motívum, legnagyobb hazugság, mellyel az ambícióinkat próbáljuk "szellmiesíteni": „Akarom, de nem magamért, másokért teszem...”

Mindent magunkért teszünk, még az áldozatot is magunkért hozzuk!

- Bitsey Zsuzsa -

Az éjszaka, amíg az ember alszik, a növények, a virágok, a Nap éltető energiájából kapott feleslegüket, mint apró aranyspirált bocsájtják ki magukból – támogatva bennünket.

- Bitsey Zsuzsa -

Az ember – Isten, Mágus.
A varázspálca kezünk ügyében van, csak hol mankónak, hol fegyvernek nézzük.

- Bitsey Zsuzsa -

Az ítélet – „jó vagy rossz” – feldarabol.
A „se jó, se rossz” egy magasabb szintű rendbe nyíló kapu.

- Tolle -

Az űrben a legragyogóbb csillagok mindig egy „fekete lyuk” szomszédságában léteznek.
Anyagba rögzült jelbeszéde ez annak a kozmikus törvénynek, hogy a legerősebb fény mindig a legnagyobb sötétségből keletkezik.

- Bitsey Zsuzsa -

Egy gyerek nem azt rajzolja amit lát, hanem amire hitelesítve van.

Életünkben is azt kell tennünk, amire hitelesítve vagyunk.
Ekkor leszünk boldogok!

- Molnár V. József -

Fiúgyermek legszívesebben lépcsőt, létrát rajzol.
Az égig érő fát.
Mert – ezt minden férfinek meg kell másznia, feljutni a mennyországig, a gyémánt várig.
Onnan visszaérkezni, s királynak lenni.
Mert minden férfi = király!

„Fölöttem az ég, alattam a föld, bennem a létra.” – Weörös Sándor –

- Molnár V. József -

Ha áhítattal rácsodálkozol a világokat tartalmazó mélységre, rajtad keresztül az univerzum tudatára ébred.

- Bitsey Zsuzsa -

Ha nincs vetés – nincs aratás.
Áldozat nélkül nem teremtődik semmi.

Szív – az áldozatból támadó élet, a meghasadt mag.
Eredendően, minden gyerek szív alakú levelet rajzol.
A szülők áldozata, szeretete ez.

- Molnár V. József -

Hogy fényt kapjunk, fizikai szubsztanciának kell hő által emésztődnie.
Mire megvillásodom, belepusztulok...
Lefoszlik rólam az anyag börtöne, feltámadhat a tűzből a diadalmas Főnix - madár: a megszabadult szellem...

- Bitsey Zsuzsa -

Keresztvetés - rendez!

A rendezett ember cselekedjen!
A rendezetlen ember rendezetlent készít!

Vessünk keresztet cselekedeteink előtt!

- Molnár V. József -

Mikor a kék csókolózik a sárgával – ez az ősnász!

A tóban megfürdött a nap!

Ebből támadt a Zöld.
Isten szint kevert.

- Molnár V. József -

Mindenkiben ott lakik a művész, ott lakik a zseni... de rendelt ideje van.

Hogy mikor kezdenek el aktiválódni bennünk ezek a képességek – s ezek többször is elkezdenek életünk során – a csillagokból kiolvashatók.

- Paksi Zoltán -

Suttogj!
Az üvöltést mindenki meghallja, de a suttogást csak azok, akik figyelnek rád!

A közömbösség a lélek bénultsága, időelőtti halál.

- Anton Csehov -

A legjobb út nem feltétlenül keletről nyugatra vagy a hegy lábától a csúcsra, hanem szívtől szívig vezet. Utazás közben lelünk rá a hangunkra.

- Jeremy Collins -

A probléma csupán a csomagolás, a felismerés az ajándék.

- Kurt Teppenwein -

A semmi ágán is megél a szív, ha elhallatszik hozzá a szomszédos ágon ülő dobbanása.

- Ancsel Éva -

A szeretet olyan, mint a gyógyszer, nem jutalom.
Nem annak kell adni, ami megérdemli, hanem annak, akinek szüksége van rá.

A trónus magasságából csak lefelé, a templom lépcsőjéről csak felfelé vihet az út.

- Bitsey Zsuzsa -

A zenének gyógyító ereje van.
Képes arra, hogy órákig elterelje az ember figyelmét magáról.

- E. John -

Aki nem mutogatja magát - ragyogni kezd.
Aki nem dicsekszik - sikeres lesz.
Aki nem követel tiszteletet, azt elfogadják vezetőnek.
Aki nem küzd senkivel, azzal senki sem képes megküzdeni.

- Popper Péter -

...az elméleti építmény, amire az életemet alapoztam, fűtetlen.

- Irvin D. Yalom -

Az emberek gyakran mondják, hogy a motiváció nem tartós.
Nos, a fürdés sem az – pont ezért ajánljuk naponta.

Ez a világ olyan, mint a híd. Haladj át rajta, de ne építs rá házat!

- Indiai mondás -

Ha az ember boldog, ne akarjon még boldogabb lenni!

- Theodor Fontane -

Ha becsapsz,
szégyelld magad;
ha másodszor is becsapsz,
szégyellem magam.

Ha egy krízist jól megküzdöttünk, akkor az komolyan építi személyiségünket, amely életünk más részére is pozitívan kihat.

- Zila Péterné -

Ha felkel a nap, minden látható lesz. Nemcsak a szép - a ronda is.
A tudat fényében előtűnnek a gyengeségeid, riasztó hitványságaid is... De nem baj!
Legalább látod, mit hazudtál magadnak a homályban, mi betegített meg, és rájössz, hogy a Fény erősebb, mint a sötétség.

- Müller Péter -

Ha netán kételkednétek a Mikulás létezésében, legyen eszetekben: akit szeretnek, az van!

- Zeke László -

Isten azért teremtette a zenét, hogy szavak nélkül tudjunk imádkozni.

- Elthon John -

Lehet, hogy drága az élet a Földön,
de évenként egy ingyenes,
Nap körüli utazást is tartalmaz.

- Ashleigh Brilliant amerikai író -

Ne féljünk a feladatoktól, a munkától!
Merjünk az Élet mellett dönteni, mert akkor az Élet is mellettünk fog dönteni!!

- Böjte Csaba -

Nem azért vannak problémák az életedben, hogy megoldd őket.
A gondokat azért kapod, hogy a megoldás közben megismerhesd önmagad.

- A. J. Christian -

Onnan tudod, hogy jó irányba haladsz, hogy már nem nézelődsz visszafelé.

Sohasem az a lényeg, hogy hány követ dobnak Rád.
Az igazán fontos az, hogy Te milyen várat tudsz ezekből a kövekből építeni.

- David Brinkley -

Szerinted mi húzza le az asszonykát?
A bűntudat, hogy nem élt őszintén. Szerette a pénzt, a házat, a jószágot.
Nem baj! Szerette a libát.
Ha ezt bevallja magának, jobb lett volna neki is, a libának is.
De ő azt mondta: „ A gyerekeimért dolgozom”.

- Biri Magdolna -

Vágysz megértésre?Próbálj megérteni másokat!
Vágysz dicséretre? Dicsérj meg másokat!
Vágysz kedvességre? Légy kedves! Jó dolog jónak lenni!

- Böjte Csaba testvér -

Van egy kapocs ég és föld között...
ha ezt a kapcsot megtalálod,
minden értelmessé válik, még a halál is.
Ha viszont nem leled meg,
minden értelmét veszti, az élet is.

- Márai Sándor -

Vigyázz a testedre. Ez az egyetlen hely, ahol élhetsz.

- Jim Rohn -

A béke nem olyasmi, amit kívánsz, 
hanem amit megteremtesz, 
amit teszel, 
ami vagy, 
és amit ajándékozol.

- Robert Fulghum -

A csend nem üres. Tele van válaszokkal.

"A hagyományt nem ápolni kell,
Hisz nem beteg,
Nem is őrizni, mert nem rab.
Hagyományaink
Csak akkor maradhatnak meg,
Ha megéljük őket!"

- Sebő Ferenc -

A harag a kinyilvánított félelem.

A látásod csak akkor tisztul ki, amikor bele tudsz nézni a saját szívedbe.
Aki kifelé néz, álmodik, aki befelé néz, felébred.

- Jung -

A megbocsátás csak egy másik szó a békére a lélek nyelvén.
A békémet adom neked.
Béke legyen veled!

"A szeretet nem érzelem, hanem felismerés, odafigyelés, akarat.”

"A világ a te teremtményed.
Te hoztad létre.
Tanuld meg lebontani, feloldani, hogy megszabadulj az uralmától."

- Szepes Mária -

"Ahol a szónak helye nincs,
Tanult szavakkal ha felelsz,
Locsogsz összevissza,
S az útra rá nem lelsz."

Aki mindent csak pénzért hajlandó megtenni,
valószínűleg pénzért mindent hajlandó megtenni.

- Benjamin Franklin -

Amikor félsz, gondold azt, hogy mások is félnek.
Sőt, vedd magadra az ő félelmüket is.
Még ha a szenvedésed fokozódik is azáltal, hogy a terheidet növelted, meglátod, a félelmed mégis csökkenni fog.

- Őszentsége a XIV. Dalai láma -

Amikor megbocsájtasz valakinek nem a múltadon változtatsz, hanem a jövődön.

- ismeretlen -

"Attól még, hogy orvos vagy,
beteg is lehetsz.
Attól még, hogy bíró vagy,
bűnös is lehetsz.
Attól még, hogy ember vagy,
boldog is lehetsz."

- Fodor Ákos -

"Az ember dupla annyit hallgasson,
mint amennyit beszél.
Ezért is adott az Isten két fület,
de csak egy szájat."

- Mahatma Gandhi -

"Az anyag az eszköz és nem a cél."

Ha nem szereted magad, ha folyton elítéled és elutasítod magad, akkor nincs olyan Isten a földön, és nincs olyan angyal a mennyben, aki segíthet rajtad!

Egyvalamivel rendelkezned kell:
az Én kegyelmével.

- Szvámi Ráma -

Ha nem tudod megfékezni a gondolatokat, csak hagyd felmerülni őket!
Ha megjelenik egy gondolat, ne rohanj utána!
Felmerül, marad egy ideig, majd eltűnik.
Figyelned talán könnyebb lesz, mint megállítanod.

- Szatszang részlet Púndzsával -

Ha valaminek a tudására nem érett meg az ember,
akkor hiába vannak előtte a bizonyítékok.

- ismeretlen -

Halottak napja nincs, csak Szeretet napja van.

Amikor a Földön élők az eltávozottakra, az eltávozottak pedig ránk, Földön élőkre gondolnak. És azt gondolják rólunk: „Szegénykék, nekik még nagyon nehéz…”.

- Müller Péter -

Három nehéz dolog van a világon.

Úgy mondani igazat, hogy senkinek ne fájjon.
Úgy mondani kellemest, hogy hízelgés ne legyen.
Úgy érvényesülni, hogy senkit ne tapossunk el.

- Goethe -

Isten a nap huszonnégy órájában elérhető.
A kérdés, hogy mi elérhetőek vagyunk-e Isten számára?

- Thich Nhat Hanh -

"Lám, mindenből támadhat tudás!
Csak a szavak hínárja vissza ne húzza a megtalált gondolatot a víz alá.

Támadhat felhőkből, szívekből, szemekből - csak a szó, mi róla mondható nem felhőkből, szívekből, szemekből való.

Nincs öröktől való szó!”

Mi haszna van annak, ha van szemünk, de a szívünk vak?

Nem alszik mindenki, akinek csukva a szeme, s nem lát minden nyitott szemű ember.

- Anthony de Mello -

"Mikor arra vágysz, hogy észrevegyenek, megértsenek és szeressenek,
tudd, hogy a többiek is erre vágynak."

- Hioszi Tatiosz -

Minden élet drága csipke,
évek szálaiból szőve,
mintáját az adja meg,
ami hiányzik belőle.

- Lao-ce -

Mindig használj jóízű szavakat, hiszen soha nem tudhatod, mikor kell lenyelned őket.

- ismeretlen -

Ne érezd magad egyedül.
Az egész Univerzum benned van.

- Rúmí -

Ne gondold, hogy irányíthatod a szerelem útjait,
mert a szerelem irányítja a te utjaidat, ha méltónak talál rá.

- Khalik Gibran -

"Senkit nem lehet bútornak tekinteni, aki nem úgy néz ki, mint egy bútordarab.

De mindenki felismerheti a másikban, hogy az illető voltaképpen az – ha annak érzi magát."

- Peter Orbán -

Soha ne engedd, hogy valaki ne legyen boldogabb a veled való találkozás után, mint előtte.

A béke egy mosollyal kezdődik.

- Teréz anya -

Sohasem az a lényeg, hogy hány követ dobnak Rád.
Az igazán fontos az, hogy Te milyen várat tudsz ezekből a kövekből építeni.

- David Brinkley -

"Tartsd a kezed egy percig a forró kályhán,
meglátod, egy órának fogod érezni.

Beszélgess egy csinos nővel egy órát,
mintha csak egy perc lenne.
Na, EZ a relativitás."

- Albert Einstein -

"Természetesen sok hibám van, ha benned kevés a szeretet."

- C.H.Spurgeon -

Tudjátok azt, hogy olyanok vagytok, akár a lánc: erőtök akkora, mint bennetek a leggyengébb láncszemé.
De ez csak fele az igazságnak.
Olyan erősek is vagytok, mint bennetek a legerősebb láncszem.

- Khalil Gibran -

"Reggel kezdd úgy a napot, hogy nagy lelkesedéssel kelsz fel, azzal az elhatározással, hogy ma igazán nagy örömmel fogsz élni - és azután kezdj el nagy örömmel élni..."

- Osho -

Nem vagyok se tudós, se feltaláló, de rémlik, hogy a dolgok fizikája nem különbözik nagyban az élet fizikájától. A semmiért semmit se kapunk, s ha sokat akarunk kivenni, sokat is kell betennünk.

- Mark Lawrence -

"Nem vagyok más, mint Te, de ugyanaz sem. Nem vagyok jó, de rossz sem. Csak vagyok... Csak egy hang vagyok a tömegből, ha kiválasztasz, Te magad leszek. Ha rám mosolyogsz, én leszek maga a mosoly. Ha megütsz, fájdalom leszek. Ha megcsókolsz, csók leszek. Ha megölelsz, én leszek maga az ölelés. Tükröd vagyok, ahogy Te az enyém. Ha szeretsz, örökké vagyok, ha gyűlölsz, sohasem voltam. Az vagyok, aminek érzel, amikor rám nézel...

Nem láthatod valaminek igazán a külsejét, ha nem látod ugyanakkor a belsejét is.
A külső nem más, mint a belső, és a belső tulajdonképpen a külső. Az ember ránéz egy hatalmas fára, és arra gondol, vajon ki szemlél kit...
Aztán nincs is többé szemlélő...

- Krishnamurti -

Ne mondjátok: "Megtaláltam az igazságot"; mondjátok azt: "Találtam egy igazságot".
Ne mondjátok: "Megtaláltam a léleknek útját".
Mondjátok: "Találkoztam a lélekkel, mely az én utamon jár".

- Kahlil Gibran -

"...Ne menj előttem, lehet, hogy nem tudlak követni.
Ne gyere mögöttem, lehet, hogy nem tudlak vezetni.
Gyere mellettem és légy a barátom..."

- Albert Camus -

Minél mélyebb árkot hasít lényetekbe a bánat, annál több öröm befogadására lesztek képesek.
Hiszen a korsó, mely borotokat tartja, nem égett-e meg maga is a fazekas kemencéjében?
És a lant, melynek szava lelketeket megnyugtatja, nem azonos-e a fával, melyet késsel vájtak üregessé?

- Kahlil Gibran -

Méltóképpen elbúcsúzni valamitől, ami sokáig az életünk része volt, szép és egyben nehéz feladat.
Szeretettel gondoztuk, a szívünkhöz nőtt, s most eljött az ideje, hogy elengedjük.
Ha pedig valamit elengedünk, akkor azzal teret adunk valami újnak.

Közös ég, közösség
Mondom, mond OM lét
Arany arány szárnya
Asszony OM öl elése
Mag OM születése
köz ŐS ül és teremtés...

Beszélj nekünk az adakozásról.
Gyakorta mondjátok: "Adnék én, de csak annak, aki megérdemli".
Gyümölcsös kertedben a fák, legelődön a jószágok nem mondják ezt.
Ők azért adnak, hogy élhessenek, mert megtartani annyi, mint elveszni.

- Kahlil Gibran -

...beszéded nagy részében a gondolat félig meggyilkoltatik. Mert a gondolat a szabad tér madara; a szavak kalitkájában kibonthatja szárnyait, de föl nem repülhet.

- Kahlil Gibran -

...amikor egyikőtök elbukik, a mögötte haladókért bukik el, hogy figyelmeztessen a kőre, melyben elbotlott.
Igen, és azokért bukik el, aki előtte járnak; akik gyorsabbak voltak, és lábuk biztosabb, ám a követ el nem távolították.

- Kahlil Gibran -

A tanító, aki követői között a templom árnyékában jár, nem bölcsességéből ad át nékik, hanem hitéből és szeretetéből.
Ha valóban bölcs, nem azt kívánja, hogy belépjetek az ő bölcsességének házába, hanem inkább saját elmétek küszöbére vezet benneteket.

- Kahlil Gibran -

A választás szabadsága, a szabadság tagadása.
Választás csak ott van, ahol konfliktus van.
A tiszta megpillantás megszabadít a választás örökös fájdalmától.

- Krishmamurti -

A szeretet nem ismeri fel önnön mélységét, míg az elválás órája el nem következik.

- Kahlil Gibran -

A munka a láthatóvá tett szeretet.
És ha nem tudsz szeretettel munkálkodni, hanem csak utálattal, akkor jobb, ha otthagyod munkádat, és leülsz a templom kapuja elé, és alamizsnát kérsz azoktól, akik örömmel munkálkodnak.

- Kahlil Gibran -

A siker brutális.
Minden formájában az, legyen bár politikai, vallási, művészi vagy üzleti.
A sikeresség kíméletlenségből születik.

- Krishnamurt -

A mese hőse nem a csoda bekövetkezte után csinál valamit másképp, hanem előtte.
Nem a vészhelyzetben irányul fentre a figyelme
, noha a vészhelyzet megszüntetése érdekében indul útnak. De még sincs szüksége könyörgésre, fogadalomra, hálaadó felajánlásokra, mert egész addigi élete ellengendőnek bizonyul ahhoz, hogy a csoda megmutassa magát neki.

- Boldizsár Ildikó -

Minden ragaszkodásom akkor születik meg, amikor már megvalósíthatatlan.

- Biegelbauer Pál -

Az ember valódi lényege a jóság.
Ha igazán emberi lényekké szeretnénk válni és értelmet akarunk adni létezésünknek, alapvető fontosságú, hogy szívünk jó legyen.

- Dalai Lama -

"A jelen pillanat olyan, amilyen., Mindig. Tudod-e lenni hagyni? ,,

- Eckhart Tolle -

A bölcs ember nem gyűjt kincseket.
Minél többet tesz másokért,
annál többje van neki.
Minél többet ad másoknak,
annál gazdagabb.
Az ég törvénye az, hogy áld
anélkül, hogy ártana.
A bölcs ember törvénye az,
hogy a természet rendje szerint él és cselekszik.

- LaoCe -

Mindenkit akkor ér el a szerelem, amikor már a szeretetre képtelenné válik.

- Biegelbauer Pál -

Minden vitát abban a pillanatban megnyertem, mihelyt el sem kezdem. A vita csak saját nézőpontomat erősíti meg.

- Biegelbauer Pál -

Minden szenvedésünk mögött egy-egy illúzió, a semmi elvesztése húzódik meg, de helyébe mindig ott van a valóság.

- Biegelbauer Pál -

Lustaság nincs, csak motiválatlanság.

- Biegelbauer Pál -

Ha szeretsz egy virágot, ne tépd le.
Ha letéped, elpusztul és eltűnik az, amit szerettél.
Tehát, ha szeretsz egy virágot, hagyd élni.
A szeretet nem a birtoklásról szól.
A szeretet a nagyrabecsülés jele.

- Osho -

Ha megérintek valakit, én is érintetté válok.

- Biegelbauer Pál -

Csak ahhoz a véleményünkhöz ragaszkodunk, ami nem önálló, nem mi alkottuk, hanem átvettük. Kimozdíthatatlan, mert tekintélyelv alapján tette magáévá.

- Biegelbauer Pál -

Boldog az, ki nem fél attól, hogy lemegy a nap.
Inkább várja, hogy megláthassa a csillagokat.

- Zen tanitás -

Az igazi betegségelőzés: amit elutasítok, azt fogadjam el!
Minden betegségen átesett ember maga mögött hagy egy csomó elutasítást.
Nem attól gyógyul valaki, hogy briliáns technikájú a műtét!
Attól még simán meghalhat az ember.
A kórházkapun kívül marad minden, ami fontos,
s aki bemegy, az a lecsontozott lényeg. Ettől!

A betegség – az KEGYELEM! Segít az elfogadásban! Az egész-séghez segít hozzá.

- Biegelbauer Pál -

Az érti meg a másikat, akinek már elvesztek az illúziói, s illúzióvesztéskor sebződött. Érzékenyebbé vált.
Ezek a sebek a valóságra nyitottak kaput bennük. És megértők és elfogadók.
Ahol szeretet van, ott nincs ítélet. Az ítélet a szeretetlenség legbiztosabb jele.

- Biegelbauer Pál -

Az ember nem tud csodát tenni.
A csodák nem ott történnek, ahol valamit ki akarnak kényszeríteni.
Csodák ott történnek, ahol az ember várni tud.
Ahol valaminek valóban növekednie kell, annak türelmes várakozásra van szüksége.

- Anselm Grün -

Az elkülönülés gyógyszere a figyelem.

- Tolle -

Ami jön, fogadjátok,
ami megy, engedjétek!

Ennyi az egész.

- zen bölcsesség -

Akinek tetszel... megjegyez.
Akit érdekelsz... megkeres.
Aki szeretne veled lenni... szakít rád időt.
Aki látni akar téged, az... látni is fog.
Aki vágyik rád... bizonyít.
Aki szeret... megbecsül.
A többi csak... kifogás.

Aki a másikat lenyomja, az süllyed.
Aki a másikat emeli, az meg szárnyal.

- Biegelbauer Pál -

Ahhoz, hogy eljusson hozzánk valami, nem az értelmi működés tökéletessége kell, hanem a szív sebzettségi foka.

- Biegelbauer Pál -

A szúnyogok a pangó vizet keresik,
de nem ők okozzák, hogy a víz pang.

- dr. Henry Bieller -

A szépség és a szomorúság időnként kéz a kézben jár...
Az ősz is szomorú, mégis szép, – nagyon is!
A lélek vágyik lecsendesülni, megpihenni, érteni és érezni...
Az ilyesfajta szomorúságot sosem éreztem negatívnak, inkább belső békének, nyugalomnak, gyönyörűségnek, harmóniának… hogy feltöltődjek, s helyére kerüljenek a dolgok...
Azután pedig jöhet újra az ártatlan szenvedély...

- Rajnai Lencsés Zsolt -

A magányt igazán akkor ismerjük fel, akkor döbbenünk rá, amikor szenvedünk - mert nem lehet megosztani.
Aki szenved, magányos. A szenvedés megoszthatatlan.

- Biegelbauer Pál -

A hajnal fénye is a sötét éjszakában ragyog a legfennköltebben.
Mécsest is sötét éjszakában gyújtunk.

A csalódás az a kapcsolatok legnagyobb kegyelme.
Amikor csalódom, Őt pillantom meg végre.
A másik elfogadása annak, aki és olyannak, amilyen – a szeretetnek olyan feltétele, amely nélkül nincs szeretet.
Érzelmek lehetnek, hatalmasak, de szeretet nem.

- Biegelbauer pál -

Soha egyetlen hópehely sem érezte magát felelősnek egy lavinában”

Nincs egyetlen tulajdonságunk sem, mely jó vagy rossz lenne. Semmi! Van tulajdonságunk. Ezek tökéletesen semlegesek. Ezek ESZKÖZÖK! – melyek megmutatják az utamat.

- Biegelbauer Pál -

A Boldog és teljes életnek van egy nagy - nagy titka:
Az, hogy túl tudjunk lépni határainkon.

A lényeges problémákat nem oldhatjuk meg ugyanazon a gondolkodási szinten, mint ahogy megteremtettük őket.

- Albert Einstein -

A szeretethez meg kell érni…

Tudod, mit tapasztal meg az éretlen lélek a valódi szeretetben?
Hogy unja.
Nem történik benne semmi.

A boldogság unalmas.

A boldogsághoz az kell, hogy semmi mást ne akarj!
Elégedj meg azzal, hogy boldog vagy!

Minden más csak boldogtalanná tesz.

Egyenes háttal nehezebb terhet hordani!

- Ancsel Éva –

Gyógyító erő rejlik annak elismerésében, hogy

„Az enyém nem a jobb, hanem csak az egyik út!”

Hajlandó vagy –e boldognak lenni körülményeid dacára itt és most, vagy még vársz egy kicsit?

Jóllehet a háborút nem én okoztam, de bizonyosan nem véletlen, hogy benne vagyok.

Haragos, viszályos gondolatok – enyém is.

Gondolj szépeket! – nem könnyű!
Elismerem.
Bajban, viszályban szépeket gondolni. Mosolyogni.

Igen.
Ez az ember egyik feladata.

Megérteni, hogy a haragvásom okozta ezt, és a mosolyom okozza a tündöklést.

– Biri Magdolna –

A bölcs embert, aki már leélte élete jó részét, bottal a kezében ábrázolják.
Ez a harmadik láb.
Ez a támasz a szellemiség, amiben az ember egyesítheti a poláris világ ellentéteit.

A sétapálca is ezt jelentheti?

Hiszen akinek a kezében az nem siet.
Ráérősen, megfontoltan sétál és cselekszik.

Vehetsz házat, de otthon nem.
Vehetsz ágyat, de álmot nem.
Vehetsz órát, de időt nem.
Vehetsz könyvet, de tudást nem.
Vehetsz pozíciót, de tiszteletet nem.
Megfizetheted az orvost, de az egészségedet nem.
Megveheted a szexet, de a szerelmet nem.

Ismered a bátor szabólegényről szóló mesét?

A bátor szabólegényt megtámadta egy egyszarvú.
Tudod, hogy mit tett erre a bátor szabólegény?

Oldalra lépett egyet.

- Bert Hellinger párterápiájából –

A betegség az az orvos, akinek a szavait a legjobban megfogadjuk:

A jóságnak és a bölcsességnek csak ígéreteket teszünk;
a fájdalomnak engedelmeskedünk.

- Marcel Proust –

A betegség és gyógyulás is egy tanítói folyamat.
Ne felejtsük el!
Csupán segítői, kísérői, tükrei lehetünk egymásnak.

Nem vehetjük el valakitől szenvedéseit, a karmikus próbaterheit, mert akkor az Utat vesszük el tőle, mely önmagához vezeti.

- Az Átlényegülés Kapujában

A betegség őszintévé tesz!

E miatt az őszinteség miatt fordulunk a beteghez szívesen.

Az őszinteségnek megvan a maga szépsége, s a betegen valami ebből láthatóvá válik.
Már nem az ego beszél, elhagyja a külsőségeket.

-Rüdiger Dhalke –

A betegség a természet „újraindító gombja”.

Kikapcsolja az áramköreidet, és lehetőséget nyújt a program újrakezdéséhez.

-Dr. Bernie Siegel –

A boldogság olyan, mint egy törékeny madár, amely a kezünkre ül.

Ha önfeledten kapkodunk utána, és kalitkába akarjuk zárni, azonnal elröppen.

A cél csak kijelöli az utat.

Az út a cél tulajdonképpen.  

Az ott szerzett tapasztalatokat visszük magunkkal.

A célok, az álmok a vágyak

 – a tapasztalások hajtóerejét jelentik.

-Dr. Czeizel Beatrix: Csillagnemzetségek –

A csend gyümölcse az ima.
Az imádság gyümölcse a hit.
A hit gyümölcse a szeretet.
A szeretet gyümölcse a szolgálat.

Teréz anya

A fájdalom elkerülhetetlen, a szenvedés választás dolga"

Buddhista közmondás

A falevelek, amelyek a földre hullnak, az állatok, melyek a határban elpusztulnak, önkéntes áldozatként az újulást segítik elő.

Általános áldozatból újul, támad fel az élet.

- V. Molnár József –

A félelem gyökere – kitaszítottság az egységből.

A félelemnek számos oka lehet: veszteségtől való félelem, kudarctól való félelem, sérüléstől való félelem.

Ám végső soron valójában minden félelem az ego félelme a halálától,
s az élet minden területére kihat.

- Tolle -

A földi törvények mindig a szellemi törvények végrehajtói, akkor is, ha a jelenben úgy tűnik, ártatlant sújtanak.

Mert ártatlanul bűnhődő ember nincsen
Az embert mindig saját tettei érik utol, hiába ölti fel egy-egy újabb test álruháját a tett helyéről való menekülés közben.

A hajók a kikötőben vannak a legjobb helyen,

de nem azért építették őket!

A harcnál lekötöttebb létállapot nincs.

Lankadatlan erőfeszítéssel foglalkozom azzal, amit meg szeretnék megszüntetni, fel szeretnék számolni.

A harc révén én valósítom meg a hatást, teszem magam vesztessé.

A harcban nincs győztes, csak vesztes van.

A harcos a félelemben születik.

A félelem gyermeke a bátorság, amely magából a félelemből, annak legyőzésével keletkezik!

­ Hajdu Ráfis Gábor –

A hasonlat csak hasonló, de nem azonos.

Ezért – a hasonlat mindig valahol „sántít”.
De sok mindenre jó!

A jelen pillanattal mindig meg tudsz birkózni, viszont képtelenség megbirkózni valamivel, ami nincs – a jövővel.

A jövőt nem jósolni, hanem teremteni kell.
Amit ma megteszünk, meghatározza a holnap történéseit.

- László Ervin -

A kettőből újra eggyé lett valóság mindig lényegesen több mint az eredendő egy volt, hiszen már magában őrzi a megvalósulás és tapasztalás minden kikristályosított életbölcsességét. 

Ahogyan éppen ennyivel több az Élet maga, az élet lehetőségénél.

- dr. Czeizel beatrix -

A kiábrándulás - szó szerint azt jelenti: Megszabadulás az ábrándoktól.

A kiválasztás elválaszt!
- Rüdiger Dahlke -

A konfliktus megnevezéséig mindig hosszú az út

– ugyanakkor a gyógyulás mindig a konfliktus megnevezésével kezdődik, mely a belső erőforrásokat zárja el.

Addig, amíg nem tudjuk, miért bomlott meg az egyensúly, hol vannak a tévutak, nem tudunk kijutni a gödörből.

A kötelet nem fogod többé kígyónak nézni, ha megfogod azt!  

A kudarc nem több mint annak a jele, hogy még tanulnunk, gyakorolnunk kell. 

A siker nem több mint annak a jele, hogy megtanultuk, és jól alkalmazzuk.

Egyiket sem szabad túlértékelni, csakis, mint fejlődésünk határköveit értelmezni.

A legmélyebb mélység legalsó pontján vehetsz lendületet a legmagasabb Cél felé.

A legsötétesebb sötétség méhében benne szunnyad az Isteni Fény magja.
Mikor fordulat beáll és az egyik irány felváltja a másikat, a különbség még észrevehetetlen.
De megtörtént, aminek történnie kellett.

- Szepes Mária: Vörösoroszlán –

A nyertesnek mindig van programja, a vesztesnek mindig van mentsége.

A partner minden átnevelési kísérlete kudarcra van ítélve.

Már meg van nevelve, csak éppen másképpen, mint ahogy, mi szeretnénk.

A pénz akkor van, amikor nincs (amikor éppen mozog).
Az elásott, zárolt, letétben rakott pénz nincs!

A remény egyenlő a kétellyel. Nem erősít!

A szabadság, a megváltás és a megvilágosodásazt jelenti, hogy önmagadat agondolkodó elme mögött meghúzódó Létként, a mentális zaj mögötti csöndként s a fájdalom mögötti szeretetként és örömként ismered.

- Tolle: A Most hatalma -

A szex – híd az Istenné váláshoz.
Értelmetlen dolog lenne nem átmenni rajta.

De éppen olyan értelmetlen örökösen a hídon álldogálni – nem arra való a híd.

- Osho -

A szívünkben őrzött tudásra a sebeink nyitnak kaput.
A fájdalom csendjében halljuk meg a szeretet hangját, amelyet elnyom a fontoskodó lényegtelen harsánysága.

- Biegelbauer Pál –

A szomorúság volt a forma. 
A boldogság a tartalom. 
A szomorúság terét boldogság töltötte ki. 

(Kundera)

A tanítások és elméletek segítségünkre vannak gyöngeségünkben, amikor bizonytalanok vagyunk.
Ám, ha erősek vagyunk, a problémák intuitív módon, szinte maguktól megoldódnak.

A test a lélek meghosszabbítása!

Láthatóvá válik a láthatatlan.

Amit mutat, puszta információ a lélekről.

Betegség – a lélek segélykiáltása.

A tudás jobb, mint a vagyon;

A vagyonra vigyázni kell, ám a tudás vigyáz ránk.

-Konfucius –

A tükör teljesen tiszta, csakhogy egy „ronda, mogorva arc” bámul belőle ránk, - a sajátunk.

Dühünkben széttörjük a tükröt, mely azt eredményezi, hogy 100 apró darabra hullik, s 100 egyforma „ronda pofa” bámul ránk.

Ahogy vélekedsz – olyannak látod a világot.

Ezért mondják rá, hogy „Maya fátyla”.

A világ illúzió voltát nem az adja, hogy tulajdonképpen nincs is, hiszen van.
Attól illúzió, hogy olyan, amilyennek TE látod!

Ahol két ember ugyanazt mondja, az egyik felesleges.

Aki a múltból táplálkozik, maximum a jelenig jut.

Aki adni akar türelmes.

Csak az türelmetlen, aki kapni akar.

Aki kiáll a bűne mellett, az olyan erőt kap a bűnből, amely nincs meg az ártatlanokban.

A bűn egy idő után elévül.
Akkor évülhet el, ha vállaljuk.

Ezután engedhetünk meg magunknak egy újrakezdést.

- Johannes Neuhauser: Mitől működik a szerelem? –

Aki kiszolgál, az által vagyok kiszolgáltatott!

Amíg valaki nem tudja feltenni magának azokat a kérdéseket, melyek a valódi problémáját érintik, nem tud segítséget kapni a tudattalantól.

Aki meg tudja nevezni ellenfelét – az megmenekül előle.

- Boldizsár Ildikó –

A félelem a megismerés bizonyos fokozatán túl valóban felesleges teher, amelyet le kell vetni, hogy a lélek fölszárnyalhasson.

Addig azonban szükséges nehezék. 

Aki súlytalan belül, azt minden ösztönszélroham elsodorhatja.

Aki úgy csinál, mintha aludna, azt nem lehet felébreszteni.

-D. Christian –

Ami a belső átalakulást illeti, azért semmit nem tehetsz.

Nem tudod átalakítani önmagadat.
A párodat vagy más embert pedig még annál is kevésbé.

Mindössze annyit tudsz tenni, hogy teret hozol létre az átalakulás számára, amelybe a kegyelem és a szeretet beléphet.

-Tolle: A Most hatalma –

Erőfeszítést csak életünk fontos, de lényegtelen dolgai igényelnek, csak ezek “szerezhetők meg”.
Ami valóban boldoggá tesz minket, azt nem lehet akarni, nem lehet célul kitűzni.
Nem kell érte megdolgozni, nem kell érte fizetni. Mint derült égből a villámcsapás itt van.

- Biegelbauer Pál –

Ami nem érint meg bennünket, az nem tud akadályozni!

- Karen Kingston –

Amíg késztetést érzünk valamire, hogy megtegyük,
addig nem küldhetjük el, hisz nem tudhatjuk, hogy miért jött, mit hoz nekünk.

Ha már tudjuk, akkor mondhatjuk, hogy „ezt már nem kérjük. Ismerjük. Nem kell”.

-Biri Magdolna –

Igaz, hogy nem tudjuk igazán, mink van, amíg el nem veszítjük.

De az is igaz, hogy nem tudjuk, mi az, ami hiányzik, amíg nem birtokoljuk.

Amit a könyvekből vagy tanítóktól meg lehet tanulnunk, olyan az, mint egy kocsi.
De hasznunkra a kocsi csak az úton lehet.
Az út végére érve leszállunk a kocsiról és gyalog megyünk tovább.”

- Védák –

Amit kigondoltál – az már készen áll arra, hogy a tied legyen.
Ez törvény. Nem tud másképp lenni.

Ha mindennap mást akarsz, akkor nem hagysz elég időt a teremtésnek.

Amit nem találunk meg magunkban, azt számon kérjük a másikon.

S ha nem tudja megadni, akkor vádaskodunk, ítélkezünk.

-Biri Magdolna –

Arra kell menni, amerre a félelem van, mert ott valami érdekes dologra találok.

 Azért adott ennyi félelmet az életem, mert elbírom.
A félelem mögött mindig van egy erő. 

- Paya Bea –

Az árnyék/állat, csak annyira erős, amennyire képmutató a gazdája, se nem több és se nem kevesebb.

Az egészség a legnagyobb ajándék.
Az elégedettség a legnagyobb gazdagság.
A hűség a legjobb kapcsolat.

Buddha

Az együttműködés idegen az egotól.

Ha nem segíted a másikat, akadályokat gördítesz, - akkor az univerzum nem segít neked, mert elvágtad magad az Egésztől.

Tolle: Új Föld

Az Élet értem van és nem ellenem!

Higgyünk abban, hogy minden, ami történik velünk, az Ég kegyelméből, a szeretet nevében történik, ezért nem kell ellenállnunk neki.

-Az átlényegülés kapujában –

Az élet és a halál szimbóluma a jég és víz.

A víz megkeményedik, jéggé lesz – megszületünk.
Megolvad, visszaalakul – meghalunk.

Nem bántják egymást.
Válnak jéggé, vízzé, ahogy éppen kell, s mindkettő jó.

Az élet nem arról szól, hogy várjuk a vihar elmúlását...hanem arról, hogy megtanuljuk, hogyan kell táncolni az esőben.

„Life, isn’t about waiting for the storms to pass…
it’s about learning how to dance int he rain.”

Az elfogadhatatlan elfogadása a kegyelem legnagyobb forrása ebben a világban.

Az erdőből való kijutáshoz elengedhetetlenül fontos, hogy tudjuk,

- miért és hogyan kerültünk a sötét erdőbe.

Még ennél is fontosabb, tudjuk azt is, miért indultunk útnak.

-Boldizsár Ildikó –

Az igazi kérdés nem az, hogy van–e élet a halál után.

A kérdés az, hogy van-e élet a halál előtt?

Ez, pedig csak rajtad múlik!
Az életben csak két dolog kötelező: meghalni, és addig pedig élni.

Mellesleg nem az számit, hogy milyen sokáig élsz, hanem az, hogyan.

A hosszát ugyanis nem tudod élvezni.

-Darnel Christian -

Az igazi Mester nem az, akinek a legtöbb tanítványa van, hanem az, aki mellől mesterek kelnek útra.

Az ítéleteink tartanak távol bennünket az örömtől, s az elvárásaink tesznek boldogtalanná.

Az önsajnálat saját fontosságunk érzetét erősíti.

A boldogság nem a birtoklásban, hanem az elengedésben van
Ám ez sokkal nehezebbnek tűnik, mint a szerzés!
Ez elöbbinek jól bevált útjai vannak, ismerjük azokat, erre megtanítottak minket.

Ám az elengedéshez egyszerűen nem értünk, sőt szégyennek, feladásnak, hűtlenségnek tekintjük.

-Bigelbauer Pál –

Dualitás – csak két, egyenlő fejlett szárnnyal tudunk repülni, a magasba emelkedni.

Ha a két szárny közül bármelyik megsérül, a felemelkedés vergődéssé válik.
És ha bármelyik szárny sérülése súlyos, egyensúlyvesztés, zuhanás lesz a vége.

"Egyszer egy ember ezt mondta Buddhának:

ÉN-BOLDOG AKAROK- LENNI...

Buddha így válaszolt:

Előszór is vegyük el az ÉN szót a mondatból, mert az a zsarnok EGO...
Másodszor vegyük el az AKAROK szót is, mert az az egot szolgáló, tápláló vágy... sóvárgás...

Ami ez után marad...AZ A BOLDOGSAG..."

Életed végén tudni fogod, hogy semmi sem számit, amit tettél, csak hogy ki voltál, miközben tetted.

Semmilyen térkép nem egyenlő az általa ábrázolt tereppel.

- Liz Greeen -

Előre menekülni mindig egyszerűbb!

-Paya Bea –

Fontos a gyönyörködés.

Aminek jelentőséget tulajdonítunk, az megtiszteltetésnek veszi, s megjelenik.

Ha a királyi szerepet alakítod, a méltóságot nem neked kell eljátszanod, hanem a környezetednek.
Mások hódolata lesz téged királlyá, álkirállyá.

Ha egy belső helyzet nem tudatosul, akkor kívül történik meg, sorsként.

Azaz - ha az egyén nem tudatosítja ellentmondásait, akkor a világ kénytelen erőszakosan eljátszani a konfliktust és ellentétes feleire szétesni”

-Aion –

Ha egy kicsit is azt gondoljuk, hogy van helyes és helytelen, KÉT-SÉGBE esünk. De a megismeréshez szükségünk van erre!

-Rüdiger Dahlke-

Ha egy tojás héját külső erő töri fel, az az élet végét jelenti.

Ha a tojás héját belső erő töri fel, akkor az élet kezdődik.

A nagy dolgok mindig belülről törnek elő!

Ha nem erőltetjük a párkapcsolatban a jobbá válást, akkor mindkét fél kibontakozhat.

Ha azonban az egyik fél azt követeli a másiktól, hogy változzék meg, akkor az tartozik annyival önmaga méltóságának, hogy olyan marad, amilyen.

Ha rozsmagok vagyunk, de példaképünkké tulipánt választunk, akkor mindig is félre sikerült tulipánnak fogjuk magunkat érezni.

Ha szeretetteljesen várunk, akkor néha megváltozik valami a partnerben.

Mert nem a segítő pozíciójában várunk, hanem partnerként.
Ez nem megalázó a másiknak.
A tiszteletteljes várakozásban nagy erő rejlik.

-Bert Hellinger –

Ha valaki szivárványt akar, túl kell élnie az esőt.

Ha van bűnöd vagy hibád – az Istenért, az legyen nagyon nagy!
S forgasd jól!
A fájdalom sarkall, erőt ad!

Csak a nagy bűnök, a káosz tud megváltó bűnné lenni, mely kiprovokálja a megváltódást.

- Pella Fortiter-

Ha veszel, megtelik a kezed, Ha adsz, megtelik a szíved.

Idegen tollakkalcsak ékeskedni lehet, repülni nem.

A fehér ember és az indián mennek az autóval, és az indián egyszer csak kipattan:
- Fehér ember, állj meg!
- Mi van indián?
- Hát, túl gyorsan jöttünk, lemaradt a lelkem! 

Jó érzés haragudni. Főleg, ha úgy érzi az ember, hogy jogos.
A kibékülés fő akadályozója mindig az, aki úgy érzi, igaza van.

Kényszeres várakozás = ingyenes meditáció.

Így válaszol a kozmosz arra, ha valaki a kozmosz természetes áramlásával ellenszegül.

Keresd az Igazságot, ha muszáj…
De ne felejtsd el kivinni közben a szemetet!

- Ram Tzu -

Két dolgot jegyezz meg:

Soha ne hozz döntéseket, mikor mérges vagy!
Soha ne tégy ígéreteket, mikor boldog vagy!

Ki vágtat, botlik óhatatlan!

Kinek jelent többet az alma?

A gyereknek, aki beleharap, vagy a biokémikusnak, aki analizálja?

Kritizálunk, felemlegetjük a másik általunk vélt hibáit.

Akkor pedig hogyan várhatjuk el, hogy szeresse önmagát?

Megbocsátani annyi

 – mint örökre és végérvényesen lemondani a büntetés igényéről.

Ennyi. Kész.

-D. Christian –

Mennyire abnormális szituáció az iskolákban, hogy

 „az kérdez, aki tudja, és annak kell válaszolnia, aki nem tudja”.

- Karácsony Sándor –

Mesternek azt az embert nevezhetjük, akinek a probléma – LEHETŐSÉG!

Az áldozat pedig az, akinek a lehetőség – PROBLÉMA!

Mi akarsz lenni: áldozat vagy mester?

-D.Christian –

Mikor a világot olyannak tudod látni és elfogadni, amilyen - akkor a „tenyeredbe ül a Világ”.
Aki valóban elfogad, az gondolatban „úgy fog, hogy ad”.
Nyitott tenyereden tartod azt, amit adni akarsz.

Mikor akarunk – fájunk.

Mikor fájunk – sírunk.

A könny oldja az akaratot – ezért sírunk.
Így segít Isten ott, ahol nem tudunk már magunkon segíteni, mert csak az akarat van.

Min lógók egész nap?

Rajtad?
Interneten?
Min?

Amin lógók, attól függök!

Mindegy, hogy sietsz, vagy lassan jársz.

Ha gyorsan haladsz, több könnyebb értéket gyűjtesz, mert nincs sok időd, míg ha lassabban jársz, kevesebbet, de súlyosabb a tapasztalás.

Minden csalódás mögött a nem teljesült elvárás húzódik meg.
-Biegelbauer Pál –

Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme.

Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.”

- Wass Albert -

Mindenki a győzelemről álmodik, de a bajnok felkel és elmegy edzeni.

Mindent el tudunk engedni, ha ítélet nélkül el tudjuk fogadni, tudomásul vesszük a létezését, elismerjük, - aztán megvonjuk tőle a figyelmet.

Mit tettem veled, hogy ilyen dühős vagyok rád?

Mit törődsz a holnappal,van a mának elég baja!

-Bibliai idézet –

Múltunkat jövőnk határozza meg!

Vettem egy cigit, mert a jövőben dohányozni akartam.
Földhöz vágtam a vázát, mert idegesíteni akartalak.

-Rüdiger Dahlke-

Nem az a szegény, akinek csak kevese van, hanem aki többet kíván.

- Seneca -

Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért, aki én vagyok melletted.

-G.G.Marquez –

Nincs különbség az emberek között, csak a vállukon cipelt zsákok tartalma különbözteti meg őket.

Nincsenek hegyek völgyek nélkül.

Panaszkodtam, hogy nincs cipőm, amíg nem találkoztam olyannal, akinek nincs lába.” 

- perzsa közmondás -

Semmi nem fájdalmas önmagában és önmagától.
A fájdalom a hibás gondolkozás eredménye.
A fájdalom mindig abból az ítéletből származik, amelyet egy bizonyos dologról mondasz.
Ne ítélj, és megszűnik a fájdalom!

Senki sem tartozhat félig ide és oda – nem szerencsés félig élőnek, félig halottnak lenni.

A mesék is azt mondják: Egy életem, egy hálálom.

- Boldizsár Ildikó –

Soha ne arra gondolj, miről mondasz le, hanem, hogy mit nyersz!

-José Silva -

Szabadon tehetünk, amit akarunk.

De nem szabhatjuk meg szabadon, hogy a tetteinknek milyen következményei lesznek.

Ezek a tettekből adódnak.
Itt véget ér a szabadságunk.

Szegénység nincs, csak céltalanság van.

Ha nem akarsz a világtól semmit, a világ sem tud adni.

- Biri Magdolna: Lélekveszélyben -

Tudnunk kell, hogy az Isteni Akaratnak nagyon fontos eszköze a Kegyelem, mely a legnagyobb gyógyítója az emberi léleknek.

Kegyelem nélkül nincs Isteni Igazság sem!

Válasszunk, mert különben csak sodródunk.

Különben azt hisszük, azért kerültünk dolgokba, mert valami hatalom odairányított.

Ha választunk és úgy lesz, akkor biztosak lehetünk, hogy a mi akaratunk jelent meg, felelősséget vállaltunk érte, nem foghatjuk másra.

-Biri Magdolna –

Vannak, akik szaladnak a boldogságuk után. De nem érik utol soha.

Tudod miért?

A boldogság, - ugyanis utánuk szalad, és nem tudja őket utolérni, mert ők egyre a boldogságot hajszolják. 

Varázsige

Bagolyfarka, egérlába,
Békanyál és ördögfű.
Pókkeresztje, darázsszíve,
Segíts nekem varázsige:

HIPP-HOPP, OTT LEGYEK - ahol most vagyok.

A férfi az igazság szeretetét, míg a nő a szeretet igazságát testesiti meg.

- Swinbume-

Mindig megvan a lehetőségünk, hogy az átkot áldássá változtassuk.
Csak annyit kell mondanunk:

„Nem várok el senkitől semmit és nem hordozok régi sérelmeket. A saját sorsom engem jellemez és én felelek érte.”

- Liz Green-

Nem mi döntünk arról, hogy hogyan változunk és növekedünk.

Mindössze az áll hatalmunkban, hogy megpróbáljuk megérteni a változásainkat és konstruktívan együttműködünk velük.

- Liz Green –

Nem az számit, mennyi játékod van, hanem az, hogy mennyi játszótársad.
Ha az életed működik, az emberek szívesen részt akarnak venni benne.