magamról
írásaim
asztrológiai előrejelzések
olvasnivalók
kapcsolatfelvétel
köszönet

Hol akad el boldogságunk - türelmetlenségben?

Valóban, elképzelhető, hogy azért nem vagyunk boldogok, mert türelmetlenek vagyunk?

Mi is a türelmetlenség?

Akarat.
Akarat, mely nem fogadja el azt, ami épp van.
Máshol szeretnénk lenni.
Rohanunk a következő percbe, állomásra, s elveszítjük ebben a nagy rohanásban a” Jelen” pillanat csodáját. A „van”-ságunkat, a Létet.
Nem éljük meg a lehetőségeket - megsemmisítjük, elutasítjuk, mi magunk megöljük.

És valóban, hova is rohanunk? Netán a boldogság után?

Igen, igen. Mindig jobbat és jobbat akarunk.
Ami van kevés.

Érezzük, hogy valami hiányzik.
Azt gondoljuk, hogy ott messze, amit elképzelünk, ott ez a hiány nem lesz, ott boldogok leszünk.
S megyünk az „ott”-ba, az új cél felé.
S persze gyorsan akarunk ott lenni, türelmetlenek vagyunk.
Nehéz a zsákunk, amit cipelünk, szeretnénk már letenni.
A körülöttünk levőknek nem segítünk, s az még csak hagyján, ha nem segítünk, de még el is lökjük őket. Talán nem is szándékosan, csak akaratlanul - hogy hamarabb odaérjünk az „ott”-hoz, hogy kiteljesedjen az űr, a hiány.

Mi is hiányzik?

Ha az „ott” – „ itt” lenne, nem is kellene rohanni?

Azt gondoljuk, hogy akkor már nem futnánk.
Ám be kell látnunk, hogy bármit akarunk, amiért türelmetlenek vagyunk - mikor „ott” vagyunk, mikor már elérjük - megint és megint valami újra hiányzik.  
Hiába lesz meg az ötös, a siker, a ház, az új ruha, az autó, párunk, stb. – az első jó érzés után ismét bennünk van a hiányérzet.

Mi lehet az, amit kergetünk türelmetlenül, s mégsem tudjuk elérni?

Az álmaink azok.
Melyek csak elképzelések, mert az „árnyék” részüket sosem képzeljük hozzá – pl. hogy „horkolni fog, rosszkedvű, unalmas is lehet”, stb. – s újra, meg újra kitalálunk újabb álmokat, rohanva feléjük.

Mit tegyünk az álmok ellen, hogy ne vegyék el életünket, ne rohanjunk feléjük, ezzel tönkretéve boldogságunk?

Legyünk a Jelenben!
A jelen a közép, a boldogság vékony pallója.
Attól üres a Jelen, hogy nem tudunk kapcsolódni hozzá, mert már a jövőben vagyunk.

Mit jelent a kapcsolódás?

Találkozást.

Találkozást embertársainkkal, a minket körbe vevő növényekkel, állatokkal, tárgyakkal, melyek többek annál, mint amit a külsejük megmutat.

A másik - nem csak egy ruha, egy arc, egy nézés – hanem egy Élet. Érzések, fájdalmak, izgalmak, félelmek, áradások – kedvenc gyerekkori plüssállatkákkal, történetekkel - ahogy mi magunk is.

Ugyanígy van élete, története egy-egy állatnak, növénynek, egy – egy tárgynak.
Egy asztalnak, széknek, mely valahol, valamikor egy erdő közepén állt, nyújtózva az ég, a fény felé, megélve az éjszakákat, nappalokat, napot, esőt, szelet, kis állatokkal, emberekkel való találkozását.  
S ment az útján tovább - erdészek, asztalos műhely, kapcsolódás a mesterrel, ami tette őt azzá, amit mi épp látunk.

 Ő nem csak egy külső forma!  Ennél sokkal több!
Egy Élet! Egy rezgés, egy jelkép, a Világmindenség!

Ezt szalasztjuk el minden egyes alkalommal, mikor futunk, rohanunk, türelmetlenül igyekszünk a következő pillanatban/ helyen lenni!
Nincs bennünk csend, mely tudna figyelni.
A figyelem az maga a mélység, a szeretet, az Élet, ami energia - ahonnan nem akarnánk elrohanni, hisz él, lüktet, Van!

A Csendből jöttünk a Földre tapasztalni, a Csend gyerekei vagyunk, s oda vágyunk vissza.
Elvágjuk magunkat eredendőnktől, s válunk ámokfutókká, akik nem találhatják meg sem magukat, sem másokat, egészen addig, míg ismét el nem csendesednek, meg nem hallják a csendben a másik Életét, mely valójában az önmaguk élete.

Most éppen mit hallasz? Ki/mi van melletted? Ki/mi mit mesél magáról?



Ez a cikkem a Femcafe.hu-n is megjelent: Ezért ne rohanj kétségbeesetten az álmaid után