magamról
írásaim
asztrológiai előrejelzések
olvasnivalók
kapcsolatfelvétel
köszönet

Hol marad el boldogságunk – önvádban?

Ismerőseink körében valakinek segítségre van szüksége, de mi nem tudunk menni. Rossz érzés kerülget emiatt bennünket, bántjuk magunkat.
Megígértük barátnőnknek, hogy találkozunk, de már nincs kedvünk, lemondjuk. Megint csak itt az önvád – hiszen ő számított ránk!
Utólag visszanézve - nem voltunk tökéletes szülök, a munkánkban jobb megoldásokat is lehetett volna találni, esetleg tényleg önzőek és nagyravágyóak voltunk – s mar belül az önvád.

Mit tegyünk a napjainkat beárnyékoló önváddal, lelkiismeret furdalással?

Mit is akar ez az érzés mondani nekünk?

Az biztos, hogy gondolatot próbál ébreszteni bennünk.
Segít más oldalról láttatni a dolgokat.
Megpróbál beleültetni ismerősünk, barátnőnk, gyerekeink, kollegáink székébe, hogy a bennünk levő együttérzés felébredjen. Általa megláthatjuk, hogy ezer féle variációban létezik válasz egy-egy kérdésre, a világ épp oly színes, amilyen pompás a növény, az állat- vagy az emberek világa.

Ezek a gondolatok ébresztők!

Van, hogy mi vagyunk a másik oldalon, amikor nem jön rögtön segítség, mikor kérjük, lemondja a barátnőnk a találkozót csak azért, mert nincs kedve, szüleink sem voltak tökéletesek, se a munkatársaink – s talán nem is tudjuk megállni mindezeket megjegyzés, vádaskodás nélkül!

Meglehet, hogy az önvád, a lelkiismeretfurdalás akkor nem is rossz?

Épp olyan, mint az orvosság! Kismértékben gyógyszer, túladagolva méreg!
Engedjük, hogy érkezzenek a nehéznek tűnő gondolatok, melyek nyitják szívünket! Felébresztik bennünk az empátiát (talán nehézséget okoztam?), sarkallnak különböző megoldások keresésben, a változásban (lehet, hogy nem kellett volna, vagy nem kellene olyan szigorúnak/engedékenynek lennem?).

Ám óvakodjunk attól, hogy beleragadjunk!

A földi világ kétpólusú! Nem süthet a nap úgy, hogy ne legyen árnyék!
Fogadjuk el, hogy semmi nem lehet tökéletes, ahogy más sem, úgy mi sem!
Ha nem tudunk adni a segítségkérőnek, még nem vagyunk rosszak! Ha nekünk mondanak nemet, más sem rossz!

Meglehet, nem nekünk van ott a helyünk! Talán még el is vesszük a lehetőséget attól, akinek adott helyzetben a segítésén keresztül jönnének tanítások!
Ha másképp neveltük volna gyermekünket, nem találná helyét, hisz épp a nehézségek, a mélyrepülések által indul el benne a másra való vágy, mely ki akar törni, mely erőt ad a változáshoz.

Akkor lehetek akár önző is?

Cserbenhagyhatom barátaimat? Nem baj, ha akaratomat érvényesítem?

Mindent megtehetünk, bár mindennek van következménye.
Amit adunk, azt kapunk.
Ha szemrebbenés nélkül cserbenhagyjuk barátainkat, törvényszerűen bennünket is szemrebbenés nélkül cserben fognak hagyni. Ez az Egyetemes Törvény Egyensúlyra való törekvése.
Másra erőltetem hatalmam által az akaratomat, biztosak lehetünk benne, hogy ránk is ránk fogja valaki erőltetni akaratát.
Semmi sem jó, semmi sem rossz – minden egy tapasztalás.

A csalódottság, a fájdalom ébreszt.
Eljut a szívünkig.
A megélési tapasztalatok által majd igyekszünk segíteni a bajbajutottaknak, nem mondjuk le barátnőnknél a randevút, s a következő életünkbe átvitt tudással már másképp állunk gyerekeinkhez, munkatársainkhoz. Ezek nélkül a „lépcsőfokok” nélkül nem tudunk feljebb jutni!

Meddig van létjogosultsága az önvádnak?

Amíg gondolatébresztő, addig igen.
A következő lépcsőfok - a megengedés, mely engedi nem csak magunknak, de másnak is, hogy tévedjen.
Így az önvádaskodás helyett, mely elveszi erőnket, mely megbénít – megtanulhatjuk a dolgokat más nézőpontból nézni. Megtanulhatjuk elengedni az ítélkezéseket, az okoskodásokat, hisz az érme mindkét oldalát látva, tapasztalva, már nincs bennünk ítélet, értjük mások gyarlóságát saját gyarlóságunk megélése által.
Önvád helyett hálát mondjunk – amivel feljebb emelkedhetünk!



Ez a cikkem a Femcafe.hu-n is megjelent: Ha így tekintesz az önvádra, akár még haszna is lehet