magamról
írásaim
asztrológiai előrejelzések
olvasnivalók
kapcsolatfelvétel
köszönet

Hol akad el boldogságunk - talán, hogy nem tudunk NEM-et mondani?

Miért nem szeretjük a NEM szót kimondani? Miért nem tudunk NEM-et mondani?

Valahol belül mindannyian érezzük, hogy a NEM szót kimondani, rossz érzés.
Olyan – életellenes!
Jönni akar valami, s mi azt eltoljuk egy NEM szóval.

Elkérik kedvenc ruhánkat/könyvünket, amit szívünk szerint nem adnánk oda – ki kéne mondani, hogy NEM - de nem tesszük, mit fognak szólni?
Bejelentkezik egy ismerősünk, akit talán még látni sem szeretnénk – mégsem merjük azt mondani, hogy NEM, nehogy megbántsuk.
Anyósunk hozza a süteményt, amire valójában egyáltalán nem vágyunk, hisz mi másképp sütünk - főzünk – mégsem mondjuk neki, hogy köszönjük, NEM kérjük!

Mi nem engedi kimondani, hogy NEM!?

Ha nem adom oda ruhám/könyvem, akkor én irigy vagyok?
Ha megmondom, hogy ne jöjjenek hozzám - önző vagyok?
Ha visszautasítom a süteményt - összeférhetetlen vagyok?

S jönnek a gondolatok, melyekkel szapuljuk magunkat, amik megkötnek.
IGEN-t mondunk, de utána feszültség keletkezik bennünk, s tehetetlenségünkben nem csak magunkat, de mindenkit bántunk, kritizálunk a háta mögött - s egyre rosszabbul érezzük magunkat.  

Mi is zajlik itt valójában?

Harmóniában csak akkor lehetünk, ha gondolataink, szavaink, tetteink egyensúlyban vannak.
Ha mást mondunk, mint amit gondolunk – feszültség keletkezik.
Feszültség, mely jelzés! 

Szívünk küldi, hogy valami nincs rendben! Belső szakadás van!  Valamit nem jól teszünk!
Miért nem mondjuk ki, hogy - ne kérd el/ ne gyere/ ne hozz sütit!? 

Mi van a háttérben?

A félelem.
Félelem, hogy rosszak vagyunk, félelem, hogy megítélnek, félelem, hogy nem szeretnek.
A szeretet pedig – energia.
És az élethez energia kell.

Minél kevesebb szeretet van bennünk, annál tüskésebbek vagyunk, annál kevésbé adjuk oda dolgainkat/ annál kevésbé örülünk a másiknak/ anyósunk sütijének.

Minél kevesebb szeretet van bennünk, annál inkább rá vagyunk szorulva mások szeretetére, annál inkább ki vagyunk szolgáltatva.
Annál inkább IGEN-t mondunk, mosolyognunk – még ha hazugság is.  

Féltett dolgunk inkább kölcsönadjuk/napunkat átszervezzük/anyósunknak hazudunk.
Nem csak neki, de legtöbbször még magunknak is.
Míg össze nem sűrűsödnek az energiák annyira, hogy már robbannia kell, s egyszer csak ki tudjuk mondani, hogy NEM
S elkezdődhet a tisztulás, végre önmagunk lehetünk.

Mi kell ahhoz, hogy NEM-et tudjunk mondani?

Hogy ne féljünk!
Hogy legyen saját energiánk, ne mástól várjuk!
Hogy szeressük magunkat, hisz akkor nincs hiányunk, s így nem is vagyunk kiszolgáltatva!

Így már merjük mondani, hogy NEM adom/ NEM várlak/ kérlek, NE hozz semmit!

A vállalt NEM mindenkinek segítség!
Nekünk, hogy önmagunk lehetünk, a többieknek meg lehetőség az értő figyelemre, elfogadásra.  Annak megértésére, hogy - féltünk valamit /fáradtak vagyunk/ mi másképp főzünk, stb.

Lehet, hogy elveszítjük a másikat, de mit veszítünk?

A besértődését, mely mögött nincs szeretet, hisz ha szeretne, figyelne és értene.
A játszmázása mutatja, hogy nem adni, hanem kapni akar.

Ha sikerül középpontunkban lenni, szeretjük magunkat - bátran engedhetünk mindenkit besértődni. Aki besértődik, előbb - utóbb kisértődik!
Ha nem, kiesik a „szitán”, amit nem kell bánni, hisz már nincs dolgunk vele, más rezgésen vagyunk.
Tehát bátran mondjunk NEM-et, ha szívünk azt diktálja!

Ám – ha ilyen jól vagyunk, mi lenne, ha tudatosan mondanánk IGEN-t?

Felülemelkedve a bennünk levő irigységen/ kényelmességen/ megértve anyósunk rosszul kimutatott szeretetét.
Középpontunkban ezt már megtehetjük - hisz nem függünk más szeretetétől, sőt – most már mi adunk. Tudatosságunkkal átlátjuk mások kérését, s ha nekünk van mit, miért is ne adnánk?
És valóban – miért is mondanánk NEM-t?

 



Ez a cikkem a Femcafe.hu-n is megjelent: Hol akad el boldogságunk? Talán ott, hogy nem tudunk nemet mondani?