magamról
írásaim
asztrológiai előrejelzések
olvasnivalók
kapcsolatfelvétel
köszönet

Hol akad el boldogságunk - kritikánál?

Nem tetszik, ahogy társunk kifejezi magát/ öltözködik/stb. – s nem tudjuk megállni, hogy ne szóljunk rá, ne tegyünk megjegyzést, ne legyünk okosabbak.
Nem tetszik, ahogy a postán/a boltban kiszolgálnak – s vagy szólunk, vagy nem, de otthon mindenesetre szeretteinknek mindent elpanaszolunk.
Nem tetszik, ahogy a kormány vezeti az országot, csak bosszankodunk. Összevitatkozunk, talán még össze is veszünk barátainkkal, családtagjainkkal, kiállva vélt igazunkért.

De miért is?

Mit is szeretnénk elérni kritikánkkal, ítélkezésünkkel?

Hogy társunk kedvesebb/harciasabb/csinosabb/stb. legyen?
Hogy az eladó mosolyogjon?
Az ország jobb irányba menjen?

De ettől egyik sem fog megváltozni!
Párunk sem tud kibújni a bőréből, az eladó sem fog mosolyogni, akár szólunk neki, akár otthon pufogunk miatta, az ország vezetői is menni fognak a saját útjukon, keljünk bár birokra bárkivel.

Akkor miért tesszük mindezt? Mi a közös ezekben, melyek rossz szájízt adnak napjainknak, életünknek?

Kritikánkkal, panaszainkkal a többieket terheljük – valójában energiát rablunk környezetünktől.

Társunk gyengül hisz akarva-akaratlanul is, biztosan fontos a mi szavunk neki - ízléstelennek/ügyetlennek/stb. fogja érezni magát, még ha próbál is szavaink ellen tiltakozni. Családunk, barátaink, munkatársaink – akikre a panaszáradatainkat zúdítjuk, már azok meghallgatásával, figyelmükkel energiát adnak nekünk, s csak azt érzik, hogy egyre rosszabbul vannak, s mi meg az általuk adott erőt zsebre téve - egyre jobban.

Egészen addig, amíg egyszer csak - egyedül nem találjuk magunkat.
Mindenki elmenekül tőlünk, még mielőtt megszólalnánk, s nem lesz kit kritizálni, kinek panaszkodni – kitől elvenni az energiát.

Mi lenne a megoldás, mit tehetünk kritizálás, ítélkezés helyett?

Panaszáradatunk jelzés – nem vagyunk jól. Energiára lenne szükségünk.
Valahonnan venni kell, ha „életben akarunk maradni”, jól érezni magunkat.
Ha jól lennénk, nem zavarna társunk viselkedése, öltözködése. Elfogadnánk őt olyannak, amilyen.  Nem kötnénk bele az eladóba, a kiszolgálóba, hisz éreznénk, értenénk, hogy talán rossz napja van. A kormány felett sem mondanánk ítéletet, hisz mi választottuk őket.

Hinnénk, hogy ők is jól teszik a dolguk, ahogy mi is mindent megteszünk a munkánkban.
Ha nem lennénk kényelmesek, s nem a legkönnyebb megoldást választanánk - az energiarablást, melynek egyik lehetősége az ítélkezés, a kritika, a panaszáradat – akkor a bennünk feszültséget okozó problémára bent keresnénk a választ.
Vajon – miért zavar társunk/ az eladó/ az ország vezetőinek a viselkedése?

Mi zajlik a mélyebb rétegekben, melyek arra késztetnek, hogy akár egy gondolattal is bántsunk másokat, pláne szeretteinket?

Ha őt a külvilág szebbnek, jobbnak látja, akkor mi is szebbek és jobbak leszünk?
Úgy, hogy meg se kell mozdulnunk, munkát sem kell belefektetni?
Nem véletlen, hogy a hírességek árnyékában sokan húzódnak meg, azzal többnek vélve magukat.
A bolti eladót ledegradálva mi jobbnak látszunk?
Az ország vezetőségével dettó ugyanez a helyzet – ők a „rosszak”, mi pedig az „okosak és jók”?

S ezek mind csak szavak, vágyak, káprázatok – hisz nem lettünk sem szebbek, sem jobbak, sem okosabbak kritikáinkkal, ítélkezésünkkel! Egy pillanatra talán igen, de valójában inkább ijesztőek másoknak, akik csak annyit tudnak, hogy tőlünk messze távol kell lenni, hisz ösztönösen érzik az energiarablást, melyet vagy megfogalmaznak, vagy nem.

És ez így van rendben. A világmindenség egyensúlyra törekszik.

Mások távolmaradása, ösztönös menekülése tőlünk - késztet bennünket az elgondolkozásra, a józanodásra, a változásra való igény megfogalmazására.
Ne más háza táján sepregessünk, ne máshol akarjunk rendet tenni!

Nézzünk szembe az önmagunkban levő, saját, el nem fogadott viselkedési mintáinkkal, megfelelési vágyunkkal, melyek mögött a mélyben, talán fel sem ismert félelmeink, önbizalomhiányunk van.

Szeressük magunkat úgy, ahogy vagyunk!
Ha valami még sem tökéletes, azon változtassunk, dolgozzunk! 

Ne higgyünk a felettünk ítéletet mondó szavaknak!
Azok - ha beleesünk a kritizálás, ítélkezés csapdájába - pont úgy, ahogy mi mástól - akaratlanul is elveszik energiánkat, s hullámzik tovább társunkra, a körülöttünk levőkre, a világra!

Állítsuk meg mi, azzal, hogy nem adjuk tovább!



Ez a cikkem a Femcafe.hu-n is megjelent: Energiát rabolunk a környezetünktől, ha állandóan kritizálunk