magamról
írásaim
asztrológiai előrejelzések
olvasnivalók
kapcsolatfelvétel
köszönet

Hol akad el boldogságunk - a félelemben?

Mi is a félelem?

Mikor és mitől félünk?

Hogy bántanak? Hogy egyszer meghalunk? Hogy fájni fog? Betegek leszünk? Netán valami nem sikerül? Kudarcot vallunk? Elveszítjük pénzünk, szerelmünk, vagy valami fontos dolgot? Kinevetnek, megaláznak, megsemmisítenek?

Ezer ok, amitől lehet félni, ha nem tudjuk, hogy az, amitől a legjobban félünk, épp az segít bennünket ahhoz, hogy fejlődjünk, hogy igazabb emberré tudjunk válni.

Ha sikerülne megszüntetni azt, amitől félünk, épp azt veszítenénk el, amiért leszülettünk.
Amikor félünk, vastag falat húzunk magunk köré, védelmet teremtve az általunk gondolt „rossztól”.

Kizárjuk.
Nem is jön be.
Nem is történik semmi.
A „jó” sem születhet meg.

A Föld kétpólusú, s ezek egymást kiegészítve hozzák számunkra az élet lehetőségét.
(Születés – halál, éjjel – nappal, fény – árnyék, hideg – meleg, stb.)
A „rossz” elzárásával az életet zárjuk ki.

Ahogy boldogok csak akkor lehetünk, ha a középvonalon épp átmegyünk, a félelem miatt kizárt tapasztalás épp a boldogságtól foszt meg, hisz nincs se lent, se fent, se közép.

Ne féljünk!
A félelem – fél elem.
Életellenes.
Hiba.

Ám van, amikor már a hatáskörünkön kívül vagyunk, a tudatunk, akaratunk kevés ahhoz, hogy az Életet megállítsuk. Amivel dolgunk van, azt meg kell tapasztalnunk.  Amivel nincs dolgunk, azzal nem is fogunk találkozni - tehát ne féljünk!

Hogy mit kell megtapasztalnunk?

Lelkünk születése előtt megírja „színdarabjának” szereplőit, melyek tulajdonságokként érkeznek. Forgatókönyvét, mely az életútját mutatja, s ettől eltérnünk nagyon nem lehet.
Az életet meg kell élnünk.

Ahogy nem hagyhatjuk abba a ki- és belélegzést, úgy az Élet is megy a maga medrében.

Ha már tudunk s merünk tudatosan hozzáállni életünkhöz, ha már kézben tudjuk tartani, ha nem akasztják el a félelmeink a tapasztalásokat - úgy egyre többször vagyunk képesek átmenni azon a bizonyos középvonalon, mely az egyensúly fenntartására hivatott.
 Az egyre több tapasztalások egyre több tudást, szeretetet hoznak.

Ha már megéltük a „kővel dobottság” fájdalmát, már nem fogunk olyan könnyen kővel dobálózni, s érthetővé is válik Jézus mondata: „Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel!”
Igen. Köszönjük meg a fájdalmakat, melyek kapukat nyitnak szellemünknek, szívünknek. Adjunk „kenyeret” ott, ahol előbb még „pofont” kaptunk.

Az ember feladata szeretettel körbevenni a félelmet, hogy az oszolhasson.
Meglátni, hogy a kettő egy, a félelem csak a fallal körbevett, elzárt szeretet.

Minden ember Fény, kit vékonyabb, kit vastagabb fal véd.
Bontsuk sajátunkat, engedjük, hogy boldogok legyünk!



Ez a cikkem a Femcafe.hu-n is megjelent: A boldogság kulcsa a félelem