magamról
írásaim
asztrológiai előrejelzések
olvasnivalók
kapcsolatfelvétel
köszönet

Hol akad el boldogságunk - bezárkózásban?

Felhív telefonon egy rokonunk, felénk járnak, beugranának – s mi megijedünk. Legszívesebben letagadnánk magunkat, nem akarjuk időnket, erőnket adni.
Húsvétkor elmegyünk otthonról, nehogy ki kelljen nyitni az ajtót a locsolóknak!
Kollegánk költözik. Talán megkérne, hogy segítsünk – s ezt megneszelve hamarabb lépünk le a munkahelyünkről.

Nem értjük, hogy az Élet miért olyan sivár, miért olyan unalmas, miért nem érezzük magunkat jól benne?!

Mert - nem történik semmi!
Magányosan, vagy párunkkal /kettős magányunkban – elmegyünk egy rendezvényre, egy fesztiválra, egy wellness hétvégére – kifizetjük a sok pénzt, mellyel megvásároljuk szórakoztatásunkat, s valami mégsem stimmel - mintha lenne egy űr!

Miért is ijedünk meg, ha kapcsolódni szeretnének velünk?

Miért is szökünk meg otthonról, ha jönnének a locsolók?

Féltjük energiáinkat. Nem akarunk adni a nehezen összegyűjtött erőnkből. Nincs kedvünk színdarabot játszani, mosolyogni, hallgatni a másik panaszait, nem is beszélve az emeletre felcipelendő bútorokról, amihez még netán hozzájön párunk zsörtölődése is, amiért elmentünk otthonról.  
Óvjuk magunkat, kapni akarunk. Azért megyünk el a koncertre, a wellness hétvégére, hogy feltöltődjünk, hogy bennünket szórakoztassanak – hisz hiányunk van!

Mégis - miért nincs biztosítva az örömünk, a boldogságunk, annak ellenére, hogy mindent megkapunk a pénzünkért - bennünket szolgálnak, bennünket szórakoztatnak?

Ha engedjük érkezni rokonunkat, ha figyelünk rá, ha képesek vagyunk együtt lüktetni vele – aminek a hatására kialakulhat egy jó beszélgetés, a közös múltunkban, gyökereinkben talált, már-már elfeledett emlék, élmény – szívünk nyílni tud.
Ha nem szökünk el a locsolkodók elöl, ha meglátjuk sutaságukban, kedvességükben azt az őserőt, melyet gyökereinkből merítenek a hagyomány ápolásával – nyílik szívünk!
Ha nem lépünk le kollegánk kérése elöl, s odaadjuk neki időnket, erőnket, s felcipeljük az ötödikre a nagy, nehéz bútort – amiért ő hálás, hisz ki tudja, hogyan oldotta volna meg ezt a nagy feladatot, ami már gordiuszi csomó volt számára – hálája, szeretete nyitja a szívünket!

Mi az, amit nem kapunk meg akkor, ha csak mi kapunk?

Mi szükséges a boldogsághoz?

A boldogság a szívben rejlik.
Lehetünk jóllakottak, lehetünk okosak, lehetünk szépek – de az érzelmeket a szívünkben találjuk meg. A boldogság – érzelem.
Szívet – szív tud nyitni.
Ha az rokonunké, akinek jól esik kicsit valahol megpihenni, akkor az övé.
Ha a locsolkodóké, akkor azoké.
Ha a kollegánké, az ő hálája – akkor azé.
Adunk – kapunk – adunk – kapunk, ahogy a kapu – kupa – kapu – kupa…
Egyensúly lesz bennünk. Béke.
Mozgásba hoztak bennünket, részesei lettünk az adásnak, kapásnak. Nincs eltolódva egyik irányba sem – s érezzük a jóllétet, a békét, a harmóniát, még akkor is, ha esetleg elfáradtunk.

Vissza kellett volna utasítani rokonunkat?

Be kellett volna zárni az ajtót?

Elsunnyogni, hogy ne tudjanak kérni?

Miről maradtunk volna le?

Érkezett a kérés – meglehet épp miattunk, értünk.
A Sors nagy rendező!
Azt gondoljuk, a másiknak van szüksége ránk, közben értünk történik minden. A mi szívünkért, a mi boldogságunkért. A Jóisten így segít, hátha… hátha gyenge pillanatunkban igen-t mondunk.

 



Ez a cikkem a Femcafe.hu-n is megjelent: Ha elzárjuk magunkat a világ elől, hogyan lehetnénk boldogok?