magamról
írásaim
asztrológiai előrejelzések
olvasnivalók
kapcsolatfelvétel
köszönet

Szolgáltatásaim

Feng Shui

A Feng Shui a természetes energiák áramlásán alapuló, a térrendezés ősi művészete. A kínaiak több mint 5000 éve ismerik.

Az eredeti jelentése: szél és víz, - vagyis mozgás a világban, az univerzális életenergia jelképes megjelenítője.

A Föld, és rajta minden lüktet az energiától.
A kínaiak csi-nek nevezik, a japánoknál ki a neve, az indiai hinduk körében ez prána, a polinézek mana néven tisztelik. Mi életerőnek, energiának hívjuk.

A csi – a világmindenség, a kínaiak szerint a "Zöld Sárkány" mindent átható lélegzete.
Mert minden parányi részecske telítve van életenergiával, vagyis lélekkel és értelemmel – így otthonunk is eleven a maga módján.

Lakásunk a belső világunk külső megjelentője.
Nem egy rakás tégla és némi faanyag – az ember testének folytatása, mely védi, s egyben összeköti a Világmindenséggel.
A személyiség összképe látható, ill. olvasható ki otthonunkból, mert mi magunk választjuk ki tudatosan vagy öntudatlanul az életterünket, s mindent, ami benne található.
A belsőnkből eredő választások eredménye.

Ahogy változunk belül, úgy változik minden körülöttünk kívül.
Az emberek, az események, a tárgyak, az otthonunk. Mert "Ami bent, az kint!".

És – fordítva is igaz.
"Ami kint az bent!" – s így tudunk tudatosan hatással lenni belső világunkra.

Ami a kínaiaknál a Feng Shui, az nálunk - az építkezéssel, lakberendezéssel kapcsolatos magyar hagyomány, szokás – többet jelent a szélcsengők fölszerelésénél vagy bútorok áttologatásánál. Mert a legtökéletesebb Feng Shui ház sem elégséges a boldogsághoz, ha nem fejlesztjük tovább egyéniségünket.

A belső munkát nem kerülhetjük el.
Amint sikerül ajtót nyitnunk az új látásmódra, az új energiák be tudnak jönni.
Ismerjük meg önmagunkat, tűzzük ki a célt, ami felé szeretnénk menni, s vágyunkkal, tudatosságunkkal segítsük azt az energiát, mely "hátszelet" ad számunkra.

A harmóniára való törekvés a nagy kozmikus törvények egyike.
Amikor a természetes egyensúly megbomlik, az ember testileg, szellemileg és érzelmileg elgyengül, akár meg is betegedhet. Amennyiben tudatosan egyengetjük az energia útját, hagyjuk szabadon áramlani, könnyebbé teszi az életünket. A tiszta energia állapot visszahat a személyes erőkészletünkre. Az univerzális energia támogatni fog.

Tudatosságunkkal segíteni tudjuk a hétköznapi életünket, befolyásolni tudjuk emberi kapcsolatainkat, egészségünket, munkánkat. Az egész életünket.
Rátalálhatunk a belső erőnkre, mely már minden akadályt le tud győzni, a nehézségeken felül tud emelkedni.

A Feng Shui a földi élet tudatos tiszteletére nevel, mert a természettel harmóniában élő ember nagyobb örömét lelheti a világban, egyensúlyban tud lenni a mindenséggel, önmagával.