magamról
írásaim
asztrológiai előrejelzések
olvasnivalók
kapcsolatfelvétel
köszönet

Miben más egy-egy élet?
Az élettudatosságban...

Amennyiben csak éljük az életünket, s nem vállalunk érte felelősséget, még környezettudatosnak sem vagyunk mondhatók.
A feladatok jönnek, s ugyanabba a gödörbe többször bele kell esnünk, mire rájövünk a tanítására.

Eric Berne: Önéletrajz öt fejezetben c. verse tudja ezt a leginkább érzékeltetni velünk.

Sétálok végig az utcán. Van egy mély lyuk a járdán.
Beleesek.
Elveszett vagyok...remény nélküli.
Nem az én hibám. Egy örökkévalóság lesz, mire kijutok.

Sétálok ugyanazon a utcán. Van egy mély lyuk a járdán.
Úgy teszek, mintha nem látnám. Megint beleesek.
Nem tudom elhinni, hogy megint ugyanott vagyok.
De nem az én hibám. Ismét hosszú időbe telik, mire kijutok.

Sétálok ugyanazon utcán. Van egy mély lyuk a járdán.
Látom, hogy ott van. Mégis beleesek...ez már szokás.
Nyitva a szemem. Tudom, hol vagyok.
Az én hibám. Azonnal kikerülök onnan.

Sétálok ugyanazon az utcán. Van egy mély lyuk a járdán.
Kikerülöm. Egy másik utcán sétálok.

A lélek – maga válassza ki azt az időt, teret, ahová le akar születni.
Az életünk színdarabjához különböző "szereplőkkel" érkezünk, akikkel eljátsszuk a nagyvonalakban megtervezett darabot.

Ezek a szereplők - önmagunkon belül vannak, egy – egy tulajdonságunk.
Egymást segíthetik, egymásnak ellentmondhatnak.
Egyikük megértő, tele van szeretettel, a másik haragos, akaratos. Egyik részünk kitartó, türelmes, tud a célra összpontosítani, a másik egy percig nem tud leülni, fut önmaga elöl.

Szereplőink ellentmondásossága egy belső feszültséget eredményezhet.
Színdarabunk rendezőjével, a Tudatosságunkkal vagyunk képesek az ösztön erők fölé emelkedni.
Bármit túlzásba viszünk, az legtöbbször káoszt teremt. "Rendezőnk" kordában tudja tartani azokat a szereplőket, melyek szélsőséges erőt képviselnek öncélúan, a rivalda fénybe tudja tenni a közösségért küzdő, a másikra odafigyelő énünket, s így meg tudja találni a közepet, ahol a harmónia uralkodik. Egymást segítő erőkről van szó.
Szükségünk van a lendületre, akár a türelmetlenségre is ahhoz, hogy ne ragadjunk bele a túlzott kényelmességbe, de a kényelmességünk segít a túlzott rohanás megállításában.
Amennyiben tudatosak vagyunk, úgy felelősséget vállalunk szereplőinkért, tulajdonságainkért, felismerjük, hogy önmagunk okoztuk azt, hogy a gödör alján vagyunk.
Nem a környezetünket, a nemzetet hibáztatjuk, hanem ki merjük mondani, hogy:
"Jóllehet a háborút nem én okoztam, de bizonyosan nem véletlen, hogy benne vagyok. Haragos, viszályos gondolatok – az enyém is."

Gondoljunk szépeket. Nem könnyű. Bajban, viszályban különösen nem.
Bajban mosolyogni – ez az ember egyik feladata.
Megérteni, hogy haragvásom okozta a háborút, és a mosolyom okozza a tündöklést.