magamról
írásaim
asztrológiai előrejelzések
olvasnivalók
kapcsolatfelvétel
köszönet

Olvasnivalók

A teljesség igénye nélkül, esetenként a forrásanyag írójának megjelenítése nélkül kerültek/kerülnek fel erre az oldalra azok az írások, gondolatok, melyek engem megérintettek, melyek rám nagy hatással voltak, s amire szeretném a figyelmet felhívni, s megosztani mindenkivel.

Szívem tiszta szeretetével adom tovább. - Kérlek görgess lejjebb, az írás lent jelenik meg!

Hosszabb gondolatok

Ha valamiért mélyére szeretnél menni egy-egy témakörnek, s még időd is engedi - segítségedre lehetnek ezek az írások...

Boldog lelkek tánca (indián mese) – Müller Péter

Nem kis feladatra vállalkozol, ha a saját lelkeddel barátságot akarsz kötni. Ha az egod és magasabb Én-tudatod között szeretet- viszonyt akarsz kialakítani. Vagy ahogy manapság mondják: ha önmagadat meg akarod szeretni. Hasonlít ez a vadló befogásához és megszelídítéséhez, melyről gyönyörű vallomást olvastam észak-Amerika prériindiánoktól.

A vadlovakkal ugyanis nem lehet barátságot kötni.
Nem akarnak.
Nagyon nem akarnak.
A végső lázadásig nem akarnak.
Rettegnek tőle. Menekülnek előle.
Meg kell tanítani őket – így mondják – a „jót akarni.”

Az indiánok-akik úgy ismerik az állatok lelkét, mint a sajátjukét – azt mondják, hogy nem „betörni” kell a vadlovakat, ahogy azt a nyugati emberektől, elsősorban a cowboyoktól látták, hanem meggyőzni őket arról, hogy a szelídség az igazi, boldog létállapotuk.

Ehhez szeretet kell, melyet az állat tévedhetetlenül megérez.

A szeretetnek pedig – így mondják az indiánok – kétféle ereje van.
Az egyik az Erély. (Szigort is írhatnék, de a magyar „erőből” képzett „erély” jobb szó)
A másik a Gyengédség.
Ha ez a kettő megvan az indiánban, lova s a véle való kapcsolata harmonikus lesz.

Először kipányvázzák a vadlovat, s az így keményen őrzött állatot a harcos lassan közelíti meg. „Lónyelven” beszél hozzá. Hogy mit mond ilyenkor, kettőjük titka. Csak annyit hallani belőle, hogy hóóóó….hóóóóóó…..hóóóó…
A gondolat a lényeg, nem a szó.
„Hó…hóóóóó….hóóó…”ez lefordíthatatlan. De a ló érti.

Amikor lassan megnyugszik a harcos egy vékony bőrszíjat kanyarit az orra, a nyaka és a füle köré, s ezt roppant erősen tartja. Innen kezdve az állattól függ, hogy laza-e, vagy feszül.
Ha ellenszegül: feszül, ha odaadó: laza.
Ez a szeretet az Erély nyelvén, „Te döntesz, nem én!” –üzeni. Ha lázadsz, fáj, ha megadó vagy, jó lesz neked.

Az Erély nem tévesztendő össze az erőszakkal: az erőszak rabszolgákat csinál, mert önző és szeretetlen, az Erély társakat, barátokat nevel. Az erőszak a lealjasítás, az Erély a megnemesítés eszköze.
A ló ezt érti.
Mi nem.
Mi azt hisszük, a szeretet lágy. Puha. Mindent megenged. Elomló. És gyenge. Tévedés!
Ez csak az egyik oldala.
A másik – amit nem ismerünk –az erő. A szeretet ereje. Ez legyőzhetetlen, és nagyon kemény lehet.

Innen kezdve már nem kell pányva – a ló az ember kezében van.
Ezután végigsimogatja a remegő ló fejét, homlokától az orráig.
Az orránál hosszan tartja a kezét, hogy a szagához hozzászokjon. Aztán a bal oldalát simítja végig, majd a jobb oldalát, majd lassan a lábait –vagyis a legveszélyesebb részét. A máskor vadul rugdalózó lábak simogatása döntő: a ló érzi, hogy nem félnek tőle, mert nincs benne félnivaló. „Nem bánthatsz, mert szeretlek!” –üzeni ilyenkor az emberi tenyér.
Aztán lassan ráfekszik a ló hátára az indián. Kezdetben csak úgy, hogy lába még a földet éri, aztán lassan… egészen lassan följebb-följebb kúszik.
Végül elfoglalja helyét a ló hátán.

Ekkor már uralja a lovat, aki ezen túl gazdájának hű társa lesz. És azt üzeni, néma gondolatával: „Ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd, gazdám!”

Ez az önnevelés, de a nevelés folyamata is.

Ha csak az Erély működik – így tanítják az indiánok -, az ostor és a pányva, a lóból eltűnik ugyan a vadság, de sohasem lesz szabad.
Rabszolga ló lesz belőle.
Dacos, törött lelkű, rosszkedvű lény.
Nem barát, akivel beszélgetni lehet, hanem riadt jobbágy, lelketlen robotgép.

Ha pedig csak a Gyengédség neveli, az állat uralhatatlan marad.
Önfejű és fékezhetetlen.
Az történik, amit ő akar, visszaél a jósággal.

Azt is mondják még, ha az indiánból bármelyik erő hiányzik, akár a gyengédség akár a szigor ereje, azt jelenti, hogy nem tud szeretni igazán.
Vagy mondjuk így: nem tud jól szeretni.

És ezt a ló nem csak „érzi”, tudja is.
A lovak többet tudnak a szeretetről, mint mi – mondják az indiánok.
Azt is tudják, pl. ha a harcos így megszelídítette, ezen túl együtt él, együtt harcol, s néha együtt is hal meg vele.
Barátommá tenni valakit ugyanis azt jelenti, hogy én is odaadom magamat neki teljesen. Figyelek rá, és én is épp úgy érzem az érzését, és ismerem a gondolatát, mint ő az enyémet.
A megszelídített ló és a bölcs indián barátsága szép példája minden nevelésnek és önnevelésnek.

Ha látod magad előtt a képet: a nemes arcú, nyílt tekintetű indiánt, amint pompás, istenkirályi tolldíszében ül barátjának és leghűségesebb társának a nyergében, akinek minden vad és nyers szeszélyét ismeri, s tud vele bánni, máris képet kaptál arról, mit értek én ez alatt a fogalom alatt, önmagunkat megszeretni – vagy ami ugyanaz: mit értek az alatt, hogy öntudatos ember.
Ritka manapság.
Olyan valakit jelent, aki saját lelkével egységben él.
És nem a hangulatai rángatják, nem a szenvedélyei, nem a szomorúsága, félelme, szorongása, idegessége, nyugtalansága – mert ura a saját lelkének.
Ura a lelkiállapotainak.
Ura önmagának.
Ez nem elfojtást jelent, hanem szeretetet.
Láttam ilyen embert- csodálatos! Két dolog sugárzik belőle: az egyik az Erő. A másik: a derű.
A kettő összefügg.