magamról
írásaim
asztrológiai előrejelzések
olvasnivalók
kapcsolatfelvétel
köszönet

Olvasnivalók

A teljesség igénye nélkül, esetenként a forrásanyag írójának megjelenítése nélkül kerültek/kerülnek fel erre az oldalra azok az írások, gondolatok, melyek engem megérintettek, melyek rám nagy hatással voltak, s amire szeretném a figyelmet felhívni, s megosztani mindenkivel.

Szívem tiszta szeretetével adom tovább. - Kérlek görgess lejjebb, az írás lent jelenik meg!

Hosszabb gondolatok

Ha valamiért mélyére szeretnél menni egy-egy témakörnek, s még időd is engedi - segítségedre lehetnek ezek az írások...

Belső mandalánk

Egy kör igazi közepe egy pont.
Egy pontnak azonban se kiterjedése, se fizikai helye nincs.
Így a pont mind az érzékelésünk, mind a képzelőerőnk számára megfoghatatlan.
Nem a mi világunkból való, mert a mi világunkban mindennek van kiterjedése és dimenziója, mert a világ: forma.

A pont viszont egy másik létezési rendbe tartozik, a világon túl létezik, a szó szoros értelmében metafizikai.
Egységet, egészséget, tökéletességet szimbolizál, így minden kultúrában és korban Isten szimbóluma.

A pontban benne van minden, de csak, mint lehetőség, mint megvalósulatlan állapot. Kör és gömb születik belőle, ezek a pont megjelenési formái. Ami a pontban még metafizikai lehetőség, az a körben és gömbben formára lel.

A kör a pont plusz dimenziója, így a kör a középpontból él, az határozza meg, akkor is, ha ez számunkra megfoghatatlan.
A pont és a kör - az Isten és a világ - az egy és a sok, a megnyilvánulatlan és a megnyilvánult, a tartalom és a forma, a metafizikai és a fizikai - fogalmi párok, és ugyanazt jelentik.

Hasonlatként a mag és a kifejlett növény viszonyára gondolhatunk.                                                 Fel kell ismernünk, hogy a kicsiben, a részben bennfoglaltatik az egész, mert nekünk, embereknek a megismeréshez mindig szükségünk van a dimenzionalitásra (vagyis a térbeli kiterjedés szempontjának figyelembevételére).

Azért kell az embernek a látható formák világa, hogy felismerje benne a Láthatatlant. Azért van szükségünk testre, hogy tudati tapasztalatokat szerezhessünk.

A látható világ a transzcendenciával (azaz a tapasztalatfelettivel, az érzékfelettivel, a nem anyagival) való kapcsolatfelvétel eszköze.

Isten a világ által nyilatkoztatja ki magát - mondják a keresztények, míg a buddhista így fogalmaz: a nirvána és a prakriti azonos. Ugyanígy vélekedik a szufimester, Ibn Arabi is, amikor azt mondja: "Bizonyossággal nem létezik semmi más, mint Isten, a Legfelsőbb, az ő tulajdonságai és az ő cselekedetei. Minden az övé, minden tőle származik, és felé halad.
Ha csak egy szempillantásra is elválna a világtól, úgy a világ abban a pillanatban eltűnne.
A világ csak úgy maradhat meg, hogy ő fenntartja és megőrzi. A lényéből áradó fény pedig olyan hatalmas, hogy túllépi felfogóképességünk határait, és mi csak a teremtését ismerhetjük fel, amely őt elfedi." (Ibn Arabi: Utazás a hatalom urához)

Az Isten és a világ, a valóság és az illúzió azonossága egy nagy titkot rejt magában, amely mellett sokan túl gyorsan elmennek. E paradox összefüggés helyes ismerete két extrém viselkedésmódtól óvhat meg bennünket: Vagy elveszünk az anyagi világban (materializmus), vagy megkíséreljük a menekülést a formák világából, abban a tévhitben, hogy a spiritualitást a világon kívül találjuk meg.

De a világból nem menekülhetünk, hiszen az csak a tudatunkban létezik.
A világot fel kell tehát használni a Középponthoz vezető úthoz; a megváltáshoz.

A világ felhasználása azt jelenti, hogy élünk benne, tudatosan megküzdünk vele, táncolunk, dolgozunk, játszunk, és e tevékenységeket segédeszközként használjuk fel a pont megtalálásához, amelyben egyesül a sokféleség.

A világ törvénye a mozgás, a Közép törvénye a nyugalom.

A világban az élet mozgás, aktivitás, tánc.

Életünk állandó tánc a Közép körül, állandó körözés a láthatatlan Egy körül, akinek mi - mint kör létünket köszönjük. A Középpontból élünk akkor is, ha nem tudjuk érzékelni, csupán vágyunk rá. Ahogy a kör nem feledheti eredetét, úgy mi is vágyunk a Paradicsom után.

Akármit teszünk, azért tesszük, mert a közepet keressük, a mi közepünket, a Közepet: a megnyugvás pontját.

Minden tevékenyég mögött ott áll a változás utáni vágy, és benne nyilvánul meg a mindenkori helyzetünkkel való elégedetlenség. Amíg ember van a világon, mindig cselekedni, mindig változtatni fog, hisz a világon nem lehet tartós az elégedettség.                                     Csak a Közép elérése, a Pontba való belépés vált meg, szabadít meg az elégedetlenségtől.

De hol található ez a Pont?

Sehol, hiszen nincs helye - mindenütt, mert ő minden lét alapja.

Meg kell tanulnunk meghúzni köreinket, egyre szorosabbra húzni azokat, míg egész életünk nem forog körülötte; a Pont körül.

Nem véletlenül jelenti az ógörög "vétkezni" egyidejűleg azt is: 'elvéteni a pontot'. (Magyarul szintén! A fordító.) Elvétjük a közepet, s bűnben élünk, mert kiválunk.
Ezt a különválást kell megszüntetni, ezt a szakadékot kell áthidalni.

A láthatatlan Közép körüli szakadatlan körözés életünk alapmintája.                                          A tánc eredetét tekintve: rituális történés. Az emberi élet rituális ábrázolása.                             Ezért lehet a táncot, mint segédeszközt, misztikus tapasztalatok szerzésére felhasználni, ahogy ezt például a dervisek teszik De az általunk jól ismert rítusok mögött, - pl. amikor a pap körmenetkor körbejárja az oltárt - ugyanaz a szimbólumtartalom rejlik: a közép körüli tánc.

Ebben a könyvben is egy szertartásról van szó. Ez a könyv elsősorban nem olvasásra való, hanem olyan könyv, amely arra szólít fel, hogy rituálisan járjuk körbe a Közepet. Tehát ez egy szokatlan könyv - többet akar, mint hogy elolvassuk és megértsük -, élményekhez akar juttatni, tudati folyamatokat akar kiváltani. A kifestőkönyv megjelölés csak akkor lesz jogos, ha festésen - szertartást értünk, egy örök érvényű ősminta mikrokozmikus követését.

Minden cselekvés jelentéktelen és értelmetlen marad, míg azt nem rítusként fogjuk fel. Csak miután tudatosul bennünk, hogy minden emberi cselekvés formába öltött kifejezése a mögötte rejlő tartalmaknak és mintáknak, kezdjük életünket, mint rítust felfogni.
Akkor egy csapásra felismerjük, hogy egyáltalán nem az a fontos, hogy mit teszünk, hanem egyes-egyedül az, hogy azt hogyan tesszük. A zen-szerzetesek olyan "egyszerű" tevékenységeket, mint az ülés, a menés, a teázás, a nyilazás - tesznek rítussá, és ezáltal - útjuk segédeszközévé.

E könyvnek nem az az elsődleges célja, hogy a képeket szépen kifessék benne, hanem az, hogy valamit olyan tudatosan tegyenek, hogy felfedezzék a részben az egészet.
Rüdiger Dahlke szemügyre vette a legkülönbözőbb megjelenési formákat, és egyszer csak mindenben a lét ősformáját, a mandalát látta. Ebben a könyvben meghívja Önt ennek átélésére, önmagában való tevőleges kialakítására. Noha mindannyian mindig a Közép körül táncolunk, mégis meg kell tanulnunk egyre tudatosabban átélni ennek a táncnak a törvényeit, és ez a könyv sokat segíthet ebben.
Elég a szavakból, ideje, hogy továbbhaladjunk

München, 1984. november
Thorwald Dethlefsen a Belső mandalánk c. könyv előszava