magamról
írásaim
asztrológiai előrejelzések
olvasnivalók
kapcsolatfelvétel
köszönet

Olvasnivalók

A teljesség igénye nélkül, esetenként a forrásanyag írójának megjelenítése nélkül kerültek/kerülnek fel erre az oldalra azok az írások, gondolatok, melyek engem megérintettek, melyek rám nagy hatással voltak, s amire szeretném a figyelmet felhívni, s megosztani mindenkivel.

Szívem tiszta szeretetével adom tovább. - Kérlek görgess lejjebb, az írás lent jelenik meg!

Történetek

Megérintettek, szívemre hatottak. Talán neked is...

Az öregember és a pokróc

Egyszer volt egy fösvény fiatalember, s annak egy fösvény felesége.
Volt nekik egy öreg-öreg apjuk, aki olyan öreg volt, hogy reszketett a keze, amikor a levest ette. Amíg a kanállal a tányértól a szájához vitte, az mind kireszketett a kezéből. Az abroszt mind teleöntözte. Mikor a tányérból ki akarta tölteni a kanálba a levest, a tányért is leejtette, s eltörött.
Ezért úgy megharagudott a fiatalasszony az apósára, hogy nagyon.
Rábírta a férjét, hogy az öreget csapják el a háztól. Eresszék világgá!
A fiatalembernek rá kellett szánnia magát, mert az annyit duruzsolt, hogy végül is meghajolt az akarata előtt.

Elmentek a vásárba, és vettek két új pokrócot. Elhatározták, hogy a két pokrócot az öreg hátára teszik, s úgy indítják világgá. Akárhol elesteledik, az egyik popkorcot leteríti, és a másikkal takarózik, úgy aludjon.

Mikor hazaértek, hát sem a férfi, sem a fiatalasszony nem tudta rávenni magát, hogy az öreget útnak eressze.
Volt nekik egy olyan 6 esztendős fiúk. Azt mondja neki az apa:
-Fiam, itt van ez a két pokróc. Ügyesen össze vannak fogva. Mi elmegyünk a mezőre dolgozni, s mikor te gondolod, hogy már kinn vagyunk a mezőn, akkor a pokrócot tedd nagyapádnak a hátára, fogd meg a kezét, s vezesd ki az utcára. Mondd meg neki, hogy le is út, fel is út, menjen világgá! Többet hozzánk ne jöjjön vissza!

Úgy is tett a gyerek. Mikor az apjáék elmentek hazulról, akkor gondolt egyet, és csak az egyik pokrócot vette elő. Azt rátette a nagyapjának a vállára, kivezette az utcára, s mondta neki:
-Nagyapám, maga menjen akár le, akár fel, de többet ide haza ne jöjjön, mert magának itt helye nincs!
Az öreg sírt, s a pokróccal a hátán megindult egyfelé.

Este hazajött az ember és asszony a mezőről. Látják, hogy a pokróc ott van. Néznek szerte, az öreg meg nincs ott. Elészólítják a fiút:
-Mi van nagyapáddal?
-Hát úgy tettem, ahogy maguk mondták.
-Hogy?
-Rátettem a pokrócot a hátára, s megmutattam az utat neki, hogy menjen világgá, s többet vissza ne jöjjön, mert nincs rá szükség.
-Hát akkor ez a pokróc, mi itt van? Miért nem tetted ezt is rá?

Akkor a fiú így válaszolt:
-Tudja, miért nem tettem, édesapám? Eszembe jutott, hogy mikor maguk is úgy megöregszenek, mint ahogy ő, utat kell adjak maguknak, akkor nékem ne kelljen pokrócot venni. Evvel a pokróccal majd maga is elmehet.

Akkor összenézett az ember az asszonnyal, elszégyellték magukat, és sírni kezdtek.
Hamar kihozta az ember az istállóból a lovat, s ráült. A kilencedik falu végén utolérte az öreget. Bocsánatot kért tőle. Felültette a lóra, s úgy vezette kötőféknél fogva, amíg hazaértek.
Ahogy hazaértek, mindig az asztalhoz ültették, s a gyereket is úgy tanították, s úgy nevelték, hogy tisztelje az öregeket. Többet nem bánták, ha eltörött a tányér vagy kiömlött a leves. Jó szemmel nézték az öreget.
Tisztességben éltek, máig is élnek, ha meg nem haltak.